Netező kamasz a csukott ajtó mögött – a dark web, az online költés és más valós veszélyek

Haitzmann Ágnes • 2020. szeptember 05., szombat •
Kevés szülő gondolná, hogy a dark webre bármelyik kamasz könnyedén be tud lépni. Az is hihetetlennek tűnhet, hogy a gyerekek legtitkosabb jelszavait gyakran kaparintják meg illetéktelenek, akár pedofil bűnözők, hogy visszaéljenek velük. Az adathalászok tevékenységéről van némi fogalmunk, de vajon hogyan akadhatnak a hálójukba saját csemetéink? Ezekről a kérdésekről tartottak szakemberek előadást nemrég gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó kollégáknak, hogy képben legyenek, ha baj van. Joós Attilát, a Webmark Europe Kft. tulajdonosát, a Frisss.hu webmesterét kérdeztük a témáról.
Netező kamasz a csukott ajtó mögött – a dark web, az online költés és más valós veszélyek

Nem minden informatikus kezd efféle ismeretterjesztésbe…
Úgy kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, hogy hat évvel ezelőtt egy nap csörgött este 11-kor a telefonom, és egy ismerős szólt, hogy feltörték a gyereke Facebook-fiókját. A hatodikos kislány nevében az összes fiú osztálytársának obszcén tartalmú üzenetet küldtek, úgy, hogy közben ő már aludt, de a testvére észrevette, hogy a messengeren aktív a fiókja – valaki tehát megszerezte a hozzáférést. Kiderült, hogy a gép letöltött egy programot, amelyben billentyűzetfigyelő volt, így került a jelszó illetéktelen kezekbe. Nem mellékes, hogy az édesanya könyvelő volt, és az ügyfelek adatai is ezen a gépen voltak. Amivel viszont szembesülni kellett, az az, hogy másnap ennek a kislánynak be kellett mennie az osztályba. Valójában nemcsak mint informatikust kérdeztek engem akkor - hogy mit lehet tenni -, hanem mint tanárt is. Az volt a javaslatom, hogy kísérjük be reggel, és menjünk a dolgok elébe: tartsunk rögtön egy órát a gyerekeknek az internet veszélyeiről, és mondjuk el nekik, mi minden történhet velük. Volt még két feltételem: egy héten belül a szülőknek, és a tanároknak is tartani akartam ilyen órát, hogy felhívjuk a figyelmüket arra, amit ők tehetnek az ilyen esetek elkerülése érdekében. És az iskola erre vevő volt. Először ez az egy, aztán a többi.

Mit tehet az, akivel hasonló történik, de nincs informatikus-tanár ismerőse, akit késő este ezzel felhívhat?
Az elmúlt hat év alatt nagyon sok embernek adtam át a tanácsaimat, és ezek közül a legfontosabb, hogy családi felügyelet program működjön a számítógépen. Mert a lényeg a probléma megoldása. Egy gyereknek fel sem szabadna keverednie az interneten olyan oldalra, ahol illegális játékot tud letölteni, jó esetben a gépének nem szabadna őt beengednie. Ha nincs korlátozás, bármit megnézhet. És ezzel a történetnek nincs vége. Két évvel később ugyanez az anyuka felhívott, hogy megnőtt az otthoni telefonszámla. Kiderült, hogy amíg korábban a pedofiloktól, addig ekkor már saját magától kellett a kislányt megvédeni, mert bevallotta, hogy ő küldte az emelt díjas SMS-eket. És elérkeztünk oda, hogy a függőségek között el kell ismerni a játékfüggőséget is. A diákok nem tudják a mértéket, és nem biztonságosan használják az eszközöket. Ez a kettő együtt gyilkos kombináció, mert ha 8-10 órát fent töltenek a neten, előbb néznek bele olyan oldalba, amilyenbe nem kellene.

Kik voltak kíváncsiak a képzésre? Nyitottak a szakemberek a kérdésre?
Védőnők, családsegítők, tanárok voltak a legutóbbi előadásunkon. Fontos, hogy nekik beszéljünk ezekről a problémákról, mert az informatikusok nem érik el a gyerekeket. Volt, akit a képzésen az érdekelt, hogy a dark webre hogyan lehet felmenni. Ez egy lényeges kérdés, mert sajnos a gyerekek is fel tudnak menni, hiszen van egy olyan böngésző, ami kapuként működik. Ott pedig már titkosítva jönnek-mennek az információk, nem tudni, hogy ki kicsoda. Gondoljunk csak a pedofilbotrányokra, a gyerekekről tárolt fényképekre, amelyek révén ráadásul komoly pénzek cserélnek gazdát. Hozzáteszem, hogy általában viszonylag rendezett egzisztenciájú emberek járják ezt az utat.

Kire hallgat a gyerek? A felnőttre, aki az internet veszélyeiről papol, biztosan nem.
Így van, és az is gond, hogy otthon a gyerek becsukja az ajtót, a szülő pedig teszi a dolgát, és megelégszik azzal, hogy vacsoránál kijön a szobából. Ha a gyerek a netes játékról beszél, azt a szülő nem is érti, így aztán a problémával sem hozzá fordul majd. Marad a bezárt ajtó, így viszont ki lehet őket használni. És a tanároknak sem fognak megnyílni, sokkal inkább a barátokkal beszélik majd meg, ha történik valami. Az a tapasztalatom, hogy a videókkal lehet őket elérni, mert azoknak varázsuk van. Az egyik ilyen arról szól, hogy a legtöbb adatot saját magunk adjuk meg magunkról az interneten, és mi magunk teremtünk lehetőséget rá, hogy kiszolgáltatottá váljunk. A videó egy kísérletet mutat be, amelyben az utca emberét tőrbe csalják. Gondolatolvasónak adva ki magát egy férfi megkérdezi az emberek nevét, majd ebből az egyetlen adatból számítógépes hackerek ontják az információt az illetőről: hol lakik, mi mindenre költ a számlájáról, mik a szokásai és így tovább. Amikor a gyerekek ezt megnézik, leesik nekik a saját felelősségük. Digitális lábnyomokat hagyunk magunk után, amelyeket követve a lakásunkhoz és a magánéletünkhöz is eljuthatnak.

Eltiltani viszont nem lehet egy kamaszt attól, hogy regisztráljon a közösségi oldalakon…
Nem lehet azt mondani neki, hogy rossz az internet. Azt kell mondani, hogy túl jó. Sajnos nehezen megvalósítható egy családban a közös internethasználat, a tudatosság. Egy lövöldözős játékba nem lehet anyukát bevonni, vagy az öltöztetős játékba apukát. Ha tehát ez nem megy, családi felügyelet programot kell telepíteni a gépre, mert ezzel meg tudjuk őket védeni. Ez egy szoftver, amellyel időkorlátot lehet beállítani, vagy nyomon lehet követni, hogy milyen oldalakra akar felmenni a gyerek. A program üzenetet küld a szülőnek, vagy engedélyt kér, ha a gyerek vásárolni akar, és vissza is lehet jelezni neki. Tehát a számítógépen indul el a kommunikáció, hiszen ez az a közeg, ahol a becsukott ajtók mögött utat találunk hozzájuk. Hozzáteszem, ettől még az osztályban böngészhetik annak a telefonján a netet, akinél nincs ilyen program.

Mit tehet még a szülő?
Lehet érdeklődőbb, mert akkor tudná, hogy vannak például olyan játékok, amelyeket mindenki a saját gépén, de amúgy csapatban 40 percig játszanak a gyerekek. Ha valakit közben kihív az anyukája vacsorázni, az egyrészt ultraciki, mert ki is közösíthetik, amiért miatta veszít a csapat, másrészt a program megbünteti, és később a következő játékszint megvásárlására, azaz pénzköltésre ösztönzi. Amit egyes szülők ki is fizetnek, és ez egy ördögi kör, ami függőséghez vezethet. Ezt az anyukák többsége nem tudja, pedig csak kommunikálni kellene.

Mikor van az a pont, amikor a rendőrséghez kell fordulni?
Én közvetítő közegben beszélném meg a visszaélést mindaddig, amíg nem történik komoly bűncselekmény. A rendőrséget csak a legvégső esetben vonnám be, mert egy ilyen eljárás nagyon mély nyomot hagyhat egy gyerekben, és többnyire nem vagyunk vele beljebb, hiszen a felderítési arány nagyon alacsony.

Home office, digitális tanrend – ennek mi a veszélye?
A családokban sokszor nincs elég eszköz, és azokon a gépeken játszanak, tanulnak, amelyeket a szülők egyébként munkára használnak. Egy zsarolóvírus olyan aratást tud végezni, amit nehéz elképzelni. Ideális esetben az lehetne a megoldás, ha minden családtagnak saját gépe lenne. Egyébként pedig az eladott gépekre eleve olyan programokat telepítenének a kereskedők, amelyek a családi védelemről, a vírusirtásról gondoskodnak. És ha már a gép előtt kell ülniük a gyerekeknek, jó lenne értésükre adni, hogy a kevesebb több – ezt pedig példamutatással lehetne. De mit látnak a szülőktől? Hát ez az… De ami a lényeg, hogy visszakanyarodjunk az eredeti kérdéshez: az interneten érkező támadásokkal, problémákkal ahhoz fog odamenni a gyerek, akiről feltételezi, hogy érti, amiről beszélni akar, aki képben van a digitális világot illetően. Ez lehetne iskolánként egy négy-öt fős kör, köztük diákok is, akik jók informatikából, értik ezt a világot, nos, van iskola Szombathelyen, ahol ez már működik.

illusztráció: innoteka.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére