Negyedszer költözik Szombathelyre Hollywood

EB • 2012. október 11., csütörtök •
Felejthetetlen filmzenék, vörös szőnyeg és tűzijáték. Immáron negyedszer költözik Hollywood Szombathelyre, hogy egy estére kiszakítson a szürke hétköznapokból, elbódítson és felszabadítson. A próbán jártunk, ahol Mérei Tamás szervezővel, a Savaria Szimfonikus Zenekar vezetőjével is beszélgettünk.
Negyedszer költözik Szombathelyre Hollywood

Mit szólnak a zenészek ehhez a műfajhoz?

Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez könnyebb, a technika vagy a képzettség irányából, de nem. A pergősebb dallamokat, mint például a Bathmané, ugyanolyan nehéz eljátszani, mint bármelyik más szimfóniát. A lassú tételeknél pedig, ahhoz hogy igazán gyönyörűen csengjen, kihívás alkalmazkodni a trombitához, vagy fuvolához. A zenekar fel van dúsítva, hiszen egy rock zenekar is beépült; a gitárok és a dobfelszerelés pedig nagyon megváltoztatja  a hangzást. Biztos, mikor négy évvel ezelőtt elkezdtük furcsa volt a zenészeknek, de most már szeretik, várják.

A zenekar szerdán kezdte a próbákat, mennyi háttérmunka, szervezés előzte ezt meg?

A legnagyobb kihívás mindig a jogdíj kérdése és a kották beszerzése. Idén először az a szerencsés helyzet állt elő, hogy Bencsik Péter karmester személyében olyan valaki van itt, aki egyrészt maga is leírta több film zenéjét, másrészt olyan londoni stúdiókban dolgozott, ahol például a Casino Royal zeneszerzője jó barátja lett, és egyszerűen elektronikusan elküldte neki a kottát. Neki köszönhetően eredeti, Londonban íródott kották vannak itt Szombathelyen, ami rendkívül autentikussá teszi. Tizenkét film tizenhat zenéje csendül fel egy este alatt, ha körülnézünk az országban, máshol nem találunk ilyet.

 

Minden évben előrukkoltok valami meglepetéssel. Idén is várható újítás?

Igen, mindig figyelünk arra, hogy legyen változás, bár már elég komplexnek tűnt a legelső is, magasra raktuk hát a mércét. Most például látványába lesz egy olyan technikai megoldás, ami teljesen új. Az orgona előtti rész be lesz fedve lepellel, ami tele van programozható apró led égőkkel. Ezáltal a színpadkép teljesen más lesz a korábban megszokottól, és a filmvászon is jobban fog látszódni.

Elárulhatom lesz tánc is, hiszen anélkül nincs Dirty Dancing.  Mivel ez egy duett, egyszerre lesz két énekes és két táncos a színpadon, mögöttük pedig a zenekar és a vászon. Különlegesnek ígérkezik.

Mit szólt Radics Gigi a felkéréshez?

Nagyon örült, egy-két koncertjét át is ütemezte, hogy el tudjon jönni. Egy szimfonikus zenekarral fellépni még neki is rang és nagy élmény, függetlenül attól, hogy egyfolytában járja Európát.  Eljön vele a komplett családja, és négy számot fog énekelni. Ebből három olyan, amivel már a Megasztárban is remekelt, a Roxette számot pedig a kedvünkért tanulja meg.

Az est elmaradhatatlan szereplői  a műsorvezetők. Kik lesznek ők?

Azt szoktam mondani, hogy ennek az estnek három fő eleme van. Az első természetesen a zene, de nagyon fontos a körítés: a vörös szőnyeg, a kordon, a fények, a tüzijáték, bent pedig a fénytechnika és filmadaptációk. A harmadik eleme viszont a műsorvezetők. Nem klasszikus konferálás ez, mert megkapják ugyan a tudnivalókat, de a műsorvezetőknek magukat, saját élményeiket is bele kell, hogy vigyék. Ezért mindig úgy állítjuk össze a párost, hogy az egyikhez közel álljanak a filmek (tavaly Dobó Kata), ő most Csányi Sándor filmszínész lesz, de mellette legyen egy profi műsorvezető is, aki idén Szekeres Nóra lesz.

Ennyi év után is töretlen a siker?

Az idén csak nagyobb lett az érdeklődés. Ebben a produkcióban sok olyan hatás éri a közönséget, amely egyenként is több,  mint amit a hétköznapokban kap. Gondolok itt az érkezésre, az érzelmeket keltő filmzenére, hogy lát közben sztárt. Mindez együtt eléri azt, ami eredeti célunk volt: zökkentsük ki a nézőt a mindennapokból, röpítsük el a zene szárnyán Hollywoodba, egy kicsit érezzék úgy, hogy ez a világ teteje.

közösség

további frisss

lap tetejére