Ne aggódjon, hogy elhunyt hozzátartozója adósságait vissza kell fizetnie

MTI, hellovidek.hu • 2019. március 05., kedd •
Évente mintegy 120 ezer hagyatéki ügy indul az országban, és több mint ezer Szombathelyen is, ezek 90 százaléka fél éven belül lezárul, ám a fennmaradó 10 százalék akár egy évnél is tovább eltarthat.

Ebben közrejátszik az is, hogy az örökösök azt hiszik: a hagyatéki ügyekben eljáró önkormányzat, jegyző, illetve közjegyző dolga a szükséges adatok felderítése, összegyűjtése, holott ez nem hatósági feladat - hívta fel a figyelmet Böröcz Helga közjegyző, a közmédia egyik magazin műsorában. Az érintettek az örökösökre, illetve a hagyatéki vagyontárgyakra vonatkozó adatok átadásával jelentősen segíthetik az eljárás gyors lezárását – tette hozzá a szakember. Arra a kérdésre, hogy az elhunyt adósságai mennyire terhelik az örökösöket, a közjegyző elmondta: a hagyaték mint egész – aktívumaival és passzívumaival együtt – száll át az örökösökre. Az örökhagyó tartozásaiért azonban csak az öröklött vagyon erejéig felelnek az örökösök, akik le is mondhatnak a hagyatékról. Vitás esetekben pedig a bíróság hozhat döntést.

közösség

további frisss

lap tetejére