Napokon belül megérkezik az emelt bér minden szakdolgozóhoz

• 2018. február 05., hétfő •

Az egészségügy és a szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést - mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője.  

Az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, és a költségvetésben elfogadott 200 milliárd forint fölötti tartalékból finanszírozzák. Idén is emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosult.

közösség

további frisss

lap tetejére