Nagy tüzeket hozott a szenteste

• 2020. december 25., péntek •
December 24-én napközben főként műszaki mentésekhez riasztották a tűzoltókat, a szenteste azonban Mezőtúron, Badacsonytördemicen, Miskolcon és Debrecenben is pusztító erejű tűzesetbe torkollott.
Nagy tüzeket hozott a szenteste

Tegnap összesen 150 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez. A tűzoltóknak 35 tűzesetnél kellett beavatkozniuk, és 66 műszaki mentést hajtottak végre. A műveletirányítási központokba 45 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett.

Napközben az utakon tegnap két ember vesztette életét: a délutáni órákban egy kisbusz és egy gépkocsi karambolozott az M0-s autóút 47-es kilométerénél, néhány órával később pedig a Baranya megyei Beremend határában borult árokba egy autó. Az eseteknél a budapesti, illetve a siklósi hivatásos tűzoltók és a beremendi önkéntes tűzoltók avatkoztak be.

Szenteste ezután több lakásban csaptak fel a lángok. Mezőtúron egy családi ház és melléképülete égett, majd az éjjeli órákban a Veszprém megyei Badacsonytördemicen gyertyától kapott lángra egy százötven négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezete, a Miskolc külvárosában húzódó Nagy király dűlőn pedig ugyancsak egy családi ház égett. Tárnokon egy adventi koszorú miatt égett egy családi ház, péntek hajnalban a debreceni Füredi út egyik többemeletes társasházának egyik nyolcadik emeleti lakása égett teljes terjedelmében, a tűzoltók itt két embert mentettek ki a lángok közül.

A legtöbb lakástüzet gyertyák okozzák, ezért egyetlen percre se hagyjuk magukra az égő gyertyákat, sőt éjjelre a fényfüzért is húzzuk ki a konnektorból. Az ünnepi menü elkészítésénél és újramelegítésénél ne felejtsük a tűzhelyen a finomságokat, mert ezek is tűzhöz vezetnek. Karácsony első napján sokan meglátogatjuk távolabb élő rokonainkat. Vezessünk óvatosan, hogy mindenki biztonságban megérkezzen.

Karácsonykor is kétezer szolgálatban lévő tűzoltó és csaknem ötszáz jármű van készenlétben, akik riasztást követően 120 másodpercen belül elindulnak segíteni oda, ahol baj van. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy ne velük kelljen karácsonyozni.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

közösség

további frisss

lap tetejére