Merkely Béla számításai szerint már több mint másfélmillió magyar esett át a koronavírus-fertőzésen

• 2020. november 28., szombat •
A rektor szerint nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a koronavírusjárványon.
Merkely Béla számításai szerint már több mint másfélmillió magyar esett át a koronavírus-fertőzésen

A Semmelweis Egyetem rektora is átesett a koronavíruson. Merkely Béla korábban azt hitte, hogy könnyű lefolyással túlesik a betegségesen, viszont a harmadik napon nagy fájdalmai és láza lett, valamint a gyengeség is jelentkezett nála – erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a rektor.

Mint mondta, a fertőzés korai szakaszában tud segíteni a remdesivir, ami félrevezeti a vírus sejtjeinek osztódását.

Figyelni kell a tüneteket és folyamatosan nézni magunkat, mert, ha rosszabbodik az állapot, akkor el kell menni a kórházba, és meg kell kapnia a terápiákat. A favipiravir enyhe, középsúlyos esetekben hatékony. Merkely úgy gondolja, hogy a legfontosabb az időzítés. Problémának látja, hogy miután a betegek későn jelentkeznek, kicsit későn kapják meg a szükséges gyógyszert.

A rektor egyébként az oxigénmérőt ajánlotta, amin le lehet mérni, hogy mennyi az oxigénszaturációnk, ha ez az érték 90 százalék fölött van, akkor nagy baj nincsen – mondta Merkely.

Javulnak az adatok

Merkely Béla sokféle koronavírussal kapcsolatos adatot ismer. Mint mondta, mivel a négy orvosi egyetem adatszolgáltatását is ismeri, így látja, hogy hány beteg van, aki ténylegesen megfertőződik egy nap alatt a koronavírussal. Hozzátette: az abszolút számon kívül a pozitívak aránya is nagyon fontos.

„A mostani ugrás, ami látható, nem a PCR-mérésekből adódik, hanem a többletaktivitásból” – mondta a műsorban a rektor.

Merkely elmondása szerint korábban teljesen egészséges emberek is megbetegedhetnek annyira, hogy kétoldali tüdőgyulladásuk lesz, és lélegeztetőgépre kerülnek.

„Semmiben sem bízhatunk túlságosan” – vélekedett, majd arra bíztatott mindenkit, hogy kerüljék el a megbetegedést, mert senki sem lehet abban biztos, hogy elkerüli a súlyos lefolyást.

1,5 millióan már elkapták

Számításai szerint több mint 1,5 millió magyar esett már át a koronavírus-fertőzésen, ami nagyjából 15 százalékot jelent. Ahhoz, hogy a nyájimmunitás meglegyen 60 százalékra van szükség.

„Nap, mint nap újabb tízezrek kapják meg a megbetegedést. Azt gondolom, hogy nagyjából március-április környékére túl tudunk lenni ezen a járványon” – mondta a műsorban Merkely Béla.


Forrás atv.hu
Kép: MTI/Kovács Tamás

közösség

további frisss

lap tetejére