Mentünk is, maradtunk is – magyar turisták Horvátországban

• 2020. szeptember 15., kedd •
A tavalyi első nyolc hónaphoz képest 57 százalékkal, azaz több mint felével csökkent Horvátországban a magyar turisták vendégéjszakáinak száma, nagyobb mértékben, mint a külföldi vendégek átlagadata - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója.
Mentünk is, maradtunk is – magyar turisták Horvátországban

Ivana Herceg tájékoztatása szerint augusztus végéig 222 ezer magyar turista 1,3 millió éjszakát töltött Horvátországban, az adatok 57 százalékkal maradnak el a múlt év hasonló időszakától. A magyar turisták - akik 80 százalékban egyéni szervezésben keresik fel az országot - vendégéjszakák szerinti legnépszerűbb úti célja a Kvarner régió, Split-Dalmát megye, valamint Zadar megye, településekre bontva Vir, Crikvenica és Rovinj volt az első három legkedveltebb nyaralóhely.
Idén is júliusban és augusztusban kereste fel a legtöbb magyar Horvátországot, ebben a két hónapban mintegy egymillió vendégéjszakát maradtak. A visszaesés a legkevésbé Dubrovnik-Neretva megyét érintette, köszönhetően annak is, hogy a lengyel LOT légitársaság 13 év után újraindította a Budapest és Dubrovnik között közlekedő járatát.
Ivana Herceg arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány ellenére az első nyolc hónapban Horvátországot csaknem 7 millió turista kereste fel, akik összesen közel 48 millió éjszakát töltöttek el. Ez mindkét adatban 47 százalékos csökkenés a múlt év azonos időszakához képest.

 

forrás: MTI

kép: 123rf.com

közösség

további frisss

lap tetejére