Megújul a Savaria Filmszínház

sklara. • 2012. március 27., kedd •
Maradt pénz az Integrált Városfejlesztési Stratégia program első részéből, így ennek egy részét a régi mozi felújítására használják fel – mondta el a frisss.hu kérdésére a Savaria Városfejlesztési Kft. ügyvezetője dr. Papp Hunor. A tervek szerint november végéig multikulturális központ lesz a Savaria Filmszínház.
Megújul  a Savaria Filmszínház

Mintegy százmillió forintot spórolt meg a város az IVS-1 keretéből. Ezt a pénzt arra használhatják fel, ami belefér a projekt keretébe a támogatási szerződés alapján – hangsúlyozta Papp Hunor a Városfejlesztési Kft ügyvezetője. Mivel a város hatáskörébe tartozik a Savaria Filmszínház üzemeltetése is mintegy 5 esztendeig, és a felújítás egyébként is része a projektnek - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség valószínűsíthetően engedélyezi a régi mozi strukturális megújulását.

A mozi modernizálását már közel két éve tervezi a város. A külső szépítés után most lehetőség nyílik belső, strukturális, működésbeli átalakulásra is. Most is a piacvezető Art-mozik közé sorolják a szombathelyit - ebben jelentős szerepet játszik Közép-Kelet Európa legnagyobb vetítővászna a nagyteremben. Csakhogy még mindig nem lehet például 3D-ben élvezni a legújabb filmeket. Rövidesen mindkét teremben megújul a vászon, igazodva a mai technikai elvárásokhoz. Az új rendszernek alkalmazkodni kell a digitális filmek befogadásához és sugárzásához is – hangsúlyozta Papp Hunor. Az ügyvezető elárulta, most celluloid szalagokon érkeznek a filmek a moziba, néha a mozdonyvezetőkkel vonatozik a kópia egyik helyről a másikra…

A digitalizálás a többi között lehetővé teszi a műholdas kapcsolatot is, így ezen keresztül bármilyen hangversenyt, koncertet, vagy akár operaelőadást közvetíteni, és persze rögzíteni lehet. Valójában a Savaria Filmszínház a térség multikulturális központjává alakul.

A beruházás az IVS-1 befejezéséig megvalósul. Most előkészületi eljárások zajlanak, így anyagiakról – a verseny tisztasága miatt – még nincsenek információink.

 

közösség

további frisss

lap tetejére