A hétvégi hidegebb idő ellenére nagyon sokan látogattak el a partra négylábú barátaikkal, és a közösségi oldalon is több tízezer megosztást kapott az a poszt, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy már használható a terület - számolt be a Vas Népe. A Közösen a Kutyákkal Egyesület kapta meg a használati engedélyt a partszakaszra a lukácsházi önkormányzattól. Innentől nagyon gyorsan haladtak a munkával, néhány hét alatt a kutyastrandot körbekerítették, a vízben bójasort húztak ki, és a kapu is a helyére került a hétvégén, így az állatok már biztonságosan pancsolhatnak a tóban. A területen a következő hetekben fákat ültetnek, a kőszegi önkormányzat jóvoltából pedig padok is készülnek, hogy a gazdák is kényelmesen élvezhessék állataikkal az együtt töltött időt. A strand már használható, de a szépítgetések miatt a hivatalos megnyitó csak augusztus 19-én lesz – mondta Prim József, az egyesület egyik alapító tagja. Dr. Varjú Gábor szombathelyi állatorvos a Vas Népe kérdésére elmondta, hogy a legjobb, ha már kölyökként elkezdik vízhez szoktatni a kutyákat. Azonban, ha az állat nem élvezi a vizet, nem érdemes erőltetni, beledobni a vízbe kifejezetten veszélyes is lehet, ráadásul ezzel nagyon sok kárt okozhat a kutyatulajdonos - tanácsolta a szakember. Fürdés után nem kell külön lemosni a kutyát, és az sem probléma, ha beleiszik a vízbe – tette hozzá az állatorvos. Csak a túl sok tengervíz okozhat hasmenést, de édesvíznél ettől sem kell tartani.
Megnyitott a megye első kutyastrandja az Abért-tónál
További híreink
Jól taktikázhatott Orbán Viktor, jövő év elején nyílhatnak meg az uniós pénzcsapok 
Az EU majdnem száz milliárd eurót szánt eddig Ukrajnára, az eredmények azonban finoman szólva sem rózsásak – mondta a Bruttó legújabb adásában Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, ...
A Michelin bezárja több németországi gyárát 
A Michelin több mint nyolcezer embert foglalkoztat Németországban, Ausztriában és Svájcban, így a gyárbezárások, valamint a leépítések több ezer embert érinthetnek.
Holoda Attila: Jövőre biztosan csökken a lakossági gáz és áram ára 
Most, hogy ráfordultunk a téliesebb időjárásra, Holoda Attila, energetikai szakértővel beszéltük át, milyen lehet az előttünk álló időszak lakossági gáz- és áramszámlája. Lesznek-e, lehetnek-e olcsóbbak ...
Halálra fagyott egy fiatal férfi a sándorfalvi piacnál, senki sem sietett a segítségére 
Egy negyven év körüli helyi férfi holttestére találtak vasárnap reggel a sándorfalvi piac közelében – adta hírül a Délmagyarország.
Rákkeltő anyagok kioldódása miatt hívott vissza egy terméket a Nébih 
Primer aromás aminok kioldódása miatt 34 centiméteres Alpina húsforgató lapátot hívott vissza a forgalomból az Edco Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ...
Gera Zoltán hivatalosan is megérett az MLSZ bizalmára 
Huszonkét szakember, köztük több korábbi válogatott futballista és két egykori női játékos vehetette át a legmagasabb edzői képesítést jelentő pro licences diplomáját a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ). ...
Drámai pillanatok a debreceni Tescóban, életet mentettek a dolgozók 
Szerencsére az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Teljesül a zanatiak régi kérése: zebra épül, és traffibox is lesz 
34 millió forintos kormányzati támogatásból teljesül a zanatiak óhaja, zebra épül, és traffiboxot is létesítenek az itt lakók nyugalmasabb életkörülményei érdekében - jelentette be dr. Hende Csaba keddi ...
Európa értékválságban van, de a magyarok kirángatnák belőle 
Migránstáborok, elhúzódó háború, ukrán gabona, genderpropaganda és eltűnő rezsitámogatás - ezek a főbb veszélyek, amelyek hazánk szuverenitását veszélyeztetik Brüsszelből, s ami miatt Szita Károly a nemzeti ...
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható 
Kedden országosan borult időre kell számítani. Sokfelé eső, havas eső és havazás is előfordulhat, emellett ónos eső kialakulására is van esély. A figyelmeztető előrejelzés szerint a legtöbb hó Borsod-Abaúj-Zemplén ...
Szigorítják a trafiktörvényt 
Lázár János a közösségi oldalára feltöltött posztjában a trafiktörvény módosításáról ír.
Egyre többen választják a magánegészségügyet Magyarországon 
A pandémia hatására több tízezren fordultak a privát szektor felé, a magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A fokozódó igénnyel együtt megnőhet a magán-egészségbiztosítást ...