Megjelent a 2019. évi Demográfiai évkönyv

• 2020. október 29., csütörtök •
A Központi Statisztikai Hivatal a népességre, a népesedésre vonatkozó tavalyi évi információit teszi közzé a most megjelent kiadványában.
Megjelent a 2019. évi Demográfiai évkönyv

Az érdeklődők részletes adatokat kapnak a népesség számáról, összetételéről, a házasságkötések, a bejegyzett élettársi kapcsolatok, a válások, a születések, a magzati veszteségek, a halálozások és a halálokok számának alakulásáról, valamint a belföldi és a nemzetközi vándorlások jellemzőiről. Az évkönyv nemzetközi adatai lehetőséget nyújtanak az országok közötti összehasonlításokra. A főbb demográfiai mutatókat interaktív grafikonok, térképek, korfák is szemléltetik.

Az évkönyvbe belelapozva látható, hogy 2020. január 1-jén 9 millió 770 ezer fő élt hazánkban, héttizedük városban. 92,5 ezren még nem töltötték be első évüket, a legalább 90 évesek száma pedig 65,2 ezer fő volt. 2019-ben több mint 65 ezer házasságot kötöttek, a házasságok mérlege négy évtized után először volt pozitív, mivel közel 5 ezerrel több új jött létre, mint ahány megszűnt. A 2019-ben házasságra lépő párok közel háromnegyede első alkalommal mondta ki a boldogító igent. A nők átlagosan 30,1, a férfiak 32,8 évesen házasodtak először.

Az évkönyvből az is kiderül, hogy Magyarországon tavaly 46,0 ezer kisfiú és 43,2 ezer kislány látta meg a napvilágot. Naponta átlagosan 244-en születtek, január 1-jén 162-en, december 24-én pedig 178-an. Az újszülöttek négyötöde első vagy második gyermek.

2019-ben két év után ismét 130 ezer alá csökkent a halálozások száma hazánkban. Az elhunytak átlagéletkora 74,4 év volt. Az életkilátásokban továbbra is a nők helyzete kedvezőbb: A 60 éves férfiak még további 17,6, az ugyanilyen korú nők 22,0 év élettartamra számíthatnak.


illusztráció: theconversation.com

közösség

további frisss

lap tetejére