Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök

MTI • 2013. június 19., szerda •
Életének 81. évében szerdán meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.
Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök

MTI Fotó: Kovács Attila

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel közölte: Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegséget követően, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el szerdán.

A kormány megrendüléssel értesült Horn Gyula haláláról - közölte a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-vel. Közleményük szerint a kormány részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának.

Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt elnöke volt. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában.

A politikus 2007. szeptember 16-án került a Honvédkórházba súlyos betegséggel. Korábbi közlések szerint a kórházban VIP-teremben feküdt, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére.

Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.

közösség

további frisss

lap tetejére