Megáldották a Szombathelyi Egyházmegye új közösségi terét

• 2020. szeptember 02., szerda •
A találkozóhelyet az egykori VAOSZ éttermében alakították ki.
Megáldották a Szombathelyi Egyházmegye új közösségi terét

Jó néhány éve már, hogy Szombathelyen bezárt a VAOSZ étterem. A Széchenyi utca 14. szám alatt található épületet megvásárolta az egyházmegye, az elmúlt időszakban pedig az átalakítására, felújítására is sor került. Új funkciót találtak a helynek: közösségi térként segíti az evangelizációs munkát. Székely János megyéspüspök a martinus.hu-nak adott interjújában kiemelte: az evangelizáció nem könnyű feladat, főként a fiatalok esetében. Sok minden vonzza őket, még akkor is, ha a szívük mélyén vágynak az igazi békére, igazi értékekre. Néha nem a templom az első hely, ahol keresik a boldogságot és életük értelmét. De ha van egy olyan hely, ahol a szeretetet, barátságot átélhetik, akkor megteszik az első lépéseket Isten felé. Ezt fedezte fel Don Bosco, aki oratóriumokat létesített a templomok mellett: pl. focipályákkal. És sok fiatal először  csak a játék kedvéért megy ezekre a helyekre, később azonban rájön és megtapasztalja, hogy itt többről is szó van. Ilyen szeretne lenni ez a hely is - adta hírül a Szombathelyi Egyházmegye közösségi oldala.

A tervek szerint fiataloknak adna lehetőséget délutáni kikapcsolódásra, beszélgetésre, együttlétre, de akár a tanulásban is segítenek itt nekik. Az ifjak mellett természetesen az idősekre is gondolt az egyházmegye, hiszen ők is találkozhatnak itt. Az új helyen működik a Szombathelyi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinációs irodája is, és segíti keresztény zenei együttesek felkészülését is.


Az épületet Székely János megyéspüspök áldotta meg. Szentbeszédében – utalva az evangéliumra – kiemelte: Jézus a legjobb hírt hozta. Azt, hogy Isten szeretet, létünknek van értelme, oka. Örök szeretettel alkotott minket Isten, aki egészen közel van hozzánk. Jobban szeret minket, mint ahogy a legjobb szülő tudja a gyermekét. Az egyetlen igazi örömet hozta el, ami betölti az ember szívét teljesen. A szeretet üzenetét szeretettel kell átadni. Ez a ház is ilyen szeretne lenni: szerető, befogadó otthon. A fiatalok akik ide betérnek is talán először csak a zenét, a társaságot találják, majd később jönnek rá, hogy itt valami értékes is van. Úgy, ahogy Don Bosco is csinálta.


forrás: Szombathelyi Egyházmegye

közösség

további frisss

lap tetejére