Már majdnem biztos: Jordán marad az igazgató

EB • 2012. május 30., szerda •
A Kulturális, illetve a Pénzügyi-és Gazdasági Bizottság ülésén is a legtöbben a jelenlegi színi direktornak, Jordán Tamásnak szavaztak bizalmat. Úgy tűnik, az igazgatóság kérdése eldőlt, arról azonban még heves viták várhatók, mennyi is legyen a fizetése.

A bizottsági üléseken a három pályázó közül Dömötör Tamás és Jordán Tamás vettek részt. Hogy melyikük, milyen színházat képzel Szombathelyre, és hogy miben látják a megoldást a bérletek számának növelésére, arról korábban már részletesen beszámoltunk. Koltay Tamás nem hozta nyilvánosságra a pályázatát, és a meghallgatáson sem jelent meg.

Egyébként múlt héten a szakmai bizottság is Jordán Tamás mellett tette le a voksát.

Mint ígazgató, a színház működéséről...

Jordán Tamás két fizetést kapott eddig?

Mint kiderült, Jordán Tamás munkaszerződésében csak az alapbérét állapították meg, a plusz juttatásairól csak a volt polgármester tudott és döntött, utóbbiak összege azonban elérte az alapfizetésének összegét, hiszen minden rendezésért, szerepért külön fizetést kért.

A Kulturális-és Sport Bizottság azzal a feltétellel támogatta Jordán Tamás kinevezését újabb öt évre, hogy a fent említett pluszjuttatásokról újra tárgyalnak, (ezt egyébként a Pénzügyi- Gazdasági –és Jogi Bizottság javasolta), és várhatóan csökkentik is azt.

A színpadon...

Jordán pályázatában szerepel, hogy a következő ciklusra ugyanannyi fizetést kér, mint amennyit eddig kapott. Az eddig ismeretlen, alapbéren túli juttatások csökkentéséről a jelenlegi polgármesternek, dr. Puskás Tivadarnak kell majd döntenie.

A végső szó a Közgyűlésé

A végső döntés természetesen a Közgyűlés kezében van. A testület csütörtökön zárt ülés keretében tárgyalja a színházigazgató kérdését, de várhatóan személy ügyben nem lesz változás.

 

közösség

további frisss

lap tetejére