A HUNOR hivatásos kutató-mentőszervezet, 2012 júliusában alakult. Feladata a hazai és nemzetközi katasztrófák esetén, mint gyorsreagálású erő, elsősorban földrengés sújtotta területen műszaki mentési, kutatási feladatok végrehajtása. Áldozatok felkutatása, kiemelése és azok túlélési esélyeinek biztosítása, továbbá romok és összedőlt épületek alatt rekedt áldozatok keresése, lokalizálása és mentése.
Ma délelőtt, aki a toborzás helyszínére látogatott, egy hasonló látványos bemutatót láthatott. Speciális eszközökkel, többek között láncfűrésszel mentést mutattak be a HUNOR Mentőszervezet tagjai.
A toborzási akció megnyitója délelőtt 10 órakor kezdődött, ahol megtudhattuk, hogy a mentőszervezet földrengéskutató, műszaki mentő, beavatkozási szakterületre keres olyan hivatásos tűzoltókat, akik önkéntesen vállalják az erőpróbát. Nem elhanyagolható feltétel, hogy képesnek érezzék magukat arra, hogy a lakosság életének védelme érdekében hazai, illetve nemzetközi küldetésekben vegyenek részt. A szervezetnek jelenleg 100 hivatásos állományú tagja van, céljuk, hogy ez a szám 2014. év végére 210 főre növekedjen.