Kommentáradat zúdult Csókayra, miután elmondta a véleményét a kínai vakcináról

• 2021. március 06., szombat •
Ezernél is több hozzászólást kapott a koronavírus-járvány harmadik hullámának idején Csókay doktor videója, melyben durván beszólt a kínai vakcina kapcsán.
Kommentáradat zúdult Csókayra, miután elmondta a véleményét a kínai vakcináról

Pár nap alatt ezernél is több komment érkezett a Mária rádió Facebook-oldalára. A bangladesi, fejüknél összenőtt sziámi ikreket sikeresen szétválasztó idegsebész a felvételen többek közt arról beszél, hogy sajnos orvoskollégái között is vannak, akik hiteltelenül tájékoztatják az embereket azokról a vakcinákról, melyeket az állami egészségügyi intézmények megvizsgáltak és engedélyeztek. „A kínai vakcina a hagyományos, évszázados, bevált technológiával készült, elölt vírust tartalmaz, ami nemcsak milliókat, hanem százmilliókat mentett meg, gondoljunk csak a fekete himlőre. Ezzel a technológiával készült az ebola elleni vakcina is” – figyelmeztet. Hozzátette: „Adassuk be a vakcinát, akármennyire is próbálnak adott esetben háziorvosok vagy más orvosszakmából jövő kollégák erről lebeszélni! Valószínűleg alulinfomáltak, esetleg politikailag felülmotiváltak.” Dr. Csókay András videóüzenete komoly reakciókat váltott ki: a megtekintők visszajelzései között egyaránt találni hálával telt és elutasító bejegyzéseket. Az ezernél is több kommentből szemezgettünk.

- J. Erzsike: „Tisztelt Professzor Úr! Nagyon örülök szavainak, így bátrabban adatom be a vakcinát. A mindenféle szóbeszéd miatt eddig fenntartással regisztráltam, de az Ön szavai megnyugtattak! Nagyon szépen köszönöm! Az Isten áldja meg!”

- K. Kati: „Gondolom, nem fogjátok igénybe venni és eddig sem vettétek igénybe kis hazánk Orvosai segítségét, rajtunk nagyon sokszor segített a jó Isten az Orvosok, szakemberek segítségével. Mindig ott volt és mentette az életünket úgy, hogy időben ott volt a mentő, azonnal vittek a CT-be, azonnal tudtak műteni, az életünket megmenteni, ezért nagyon hálás vagyok a jó Istennek és az Orvosoknak, hogy egymás segítségével gyógyítanak, megmentenek, gyógyítanak minket, ahogyan csak lehet! Isten áldjon és segítsen minden Orvost és minket!”

- B. Barbi: „Aki hívő ember, az hisz abban, hogy a jó Isten megvédi, nem pedig a kotyvasz vakcina!”

- V.-né N. Márta Mária: „Engem tegnap beoltottak kínai vakcinával. Semmi mellékhatást nem tapasztaltam. Nagyon vártam, hogy az oltás megtörténjen.”

- V.-né Sz. Anikó: „Én bízok önben, de így sem oltatom be magam.”

- K. Istvánné: „Mi is megkaptuk az oltást, a férjemmel együtt krónikus betegek vagyunk. Kínai vakcinát kaptunk, 25-én kapjuk a másodikat, alig várom már! 1 éve nem ölelhettem át a gyerekeimet, sajnos nem mertek hazajönni, nehogy elkapjuk!”

- B. Rózsa: „Vajon mire gondolhat és milyen jelzővel illetheti magát az ilyen orvos, amikor belenéz a tükörbe? Felcsernek, árulónak vagy gyilkosnak? Netán mindhárom az egyben?”

A következő héten félmillióan kaphatnak védőoltást Magyarországon, közülük minden második embert kínai vakcinával oltanak majd be. Az emelkedő fertőzési és halálozási adatok kapcsán hétfőtől újabb szigorítások lépnek életbe.


Forrás: metropol.hu
Kép: Képmás/Emmer László

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére