Megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár kifejtette: a program célja az, hogy többlettámogatást kínáljon azoknak a fiataloknak, akik faluban akarnak családot alapítani. Az intézkedés csaknem 2500 települést érint, köztük Bucsut, Csepreget, Balogunyomot, Jánosházát, Vépet, Söptét és Vasvárt is. A most megjelent részletszabályozás az általános csok-rendeletet egészíti ki, július elsejétől hatályos, egyelőre három évre szól, de folyamatosan ellenőrzik a falusi csok hatásait, és legkésőbb három év múlva döntenek arról, folytatódjon-e a rendszer, vagy bővüljön-e a települési kör. Az általános csoktól eltérő szabályokat ismertetve elmondta: ha valaki a falusi csokot akarja igénybe venni használt lakás vásárlására, egyidejűleg korszerűsítésére, illetve bővítésére, akkor ugyanazt a támogatási összeget kaphatja, mint az általános csoknál új ház építésére. Vagyis egy gyermek esetében 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió, három gyermek esetében pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás. Az esetleges árfelhajtó hatás csökkentése érdekében ugyanakkor ingatlanvásárlásra ezeknek az összegeknek legfeljebb a fele fordítható, a fennmaradó rész pedig bővítésre vagy felújításra. Ezenfelül két, három vagy több gyermek vállalása esetén állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok: kombinált vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, legalább három gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére pedig az összeg ezek fele, azaz 5 millió, illetve 7,5 millió forint lehet – tette hozzá.
Kihirdették, már biztos: július 1-től indul a falusi CSOK!
További híreink
Szalmonella miatt hívnak vissza több napraforgómagos terméket 
Hámozott napraforgómagot, valamint napraforgó felhasználásával készült mézes szeletet hívnak vissza, mert azokban szalmonella kórokozója lehet jelen.
Óriási a baj a repülőtéren, egész nap zárva tart + videó 
Pénteken egész nap zárva tart a londoni Heathrow repülőtér, miután tűz miatt áramkimaradás történt. Ez egyébként a világ egyik legforgalmasabb repülőtere.
Pannónia program: annyit utazhattak a diákok fél év alatt, mintha huszonegyszer körbejárták volna a Földet 
A Pannónia program első évének végére legalább 8 ezer hallgató juthat el neves egyetemekre tanulni. Az első félévben 205 ezer napot töltöttek külföldön és több mint 735 ezer tanórát hallgattak, amely
Rendkívüli! Kövér László kitiltotta a Momentumot a parlamentből 
Ezen felül rekordösszegű, 70 milliós bírságot kaptak.
Ma még marad a tavaszias meleg és napsütés, de hétvégén újra kellhet az esernyő 
A kettős fronthatás miatt az erre érzékenyeknél jelenkezhetnek problémák.
Kiderült Brüsszelben, mi lesz az óraátállítással 
Nagy volt a kérdés: a téli vagy a nyári időszámítás maradjon érvényben?
Nem szórják el a munkáshitelt a fiatalok 
Számos elemzés megjelent arról, mire is fogják költeni az igénylők az idén bevezetett munkáshitelt. Az előzetes várakozások szerint a legtöbb fiatal elsősorban vállalkozás beindításához, eszközbeszerzéshez ...
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét 
A zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán, csütörtökön, a görögországi Costa Navarinóban.
Energiaügyi Minisztérium: a keretösszeg harmadát már kifizették a vállalati e-autó program nyerteseinek 
Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan ...
Fontos hírek érkeztek Ferenc pápáról 
A katolikus egyházfő állapota javult, nincsen szükség gépi lélegeztetésre.
Döntött a kormány: komoly változás jön a készpénzhasználatban 
A döntés minden települést érinteni fog.
Mutatjuk, mikor van ma pontosan a tavaszi nap-éj egyenlőség 
Sok lesz a napsütés a csillagászati tavasz első napján.