Ki lesz az új aljegyző?

Frisss • 2013. február 21., csütörtök •
A Pénzügyi, Gazdasági és Jogi Bizottság 2013. február 25-én rendkívüli ülésen tárgyal az aljegyző személyét érintő kérdésről. Négy jelentkező adta be pályázatát.

Miután dr. Nagy Tibor korábbi aljegyző a Járási Hivatalban folytatja munkáját, 2012. december 13-i ülésén a Közgyűlés pályázatot hirdetett aljegyzői munkakör betöltésére. A hivatalos beadási határidőig, február 15-ig, négyen adták be jelentkezésüket- olvasható a város hivatalos honlapján.

Dr. Kerékgyártó Gyöngyi, Dr. Károlyi Ákos, Dr. Balogh László, és Dr. Zakariás János valamelyike lehet az új aljegyző. Az adatok alapján azonban úgy tűnik, nem lesz túl szoros a verseny, mert csak olyan személy lehet aljegyző, akinek legalább 5 év közigazgatási szervnél szerzett vezetői tapasztalata van, és jogi vagy közigazgatási szakvizsgát tett, illetve mentesített az alól.

Az előterjesztésben az áll, hogy Dr. Kerékgyártó Gyöngyi pályázó pályázati anyaga hiányos, Dr. Balogh László nem csatolt végzettséget igazoló dokumentumot, Dr. Zakariás Jánosnak pedig sem vezetői tapasztalata, sem szakvizsgája nincs. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy dr. Károlyi Ákos lesz a város új aljegyzője. Ő jelenleg az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetője, 5 év 10 hónapos vezetői tapasztalattal rendelkezik, valamint 2007-ben közigazgatási szakvizsgát tett.

Ami biztos, a Pénzügyi, Gazdasági és Jogi Bizottság 2013. február 25-én rendkívüli ülésen hallgatja meg a pályázókat  és véleményezi anyagaikat.

közösség

további frisss

lap tetejére