Kékbe „öltözött” Szombathely

Szerző: frisss.hu Fotó: szombathely.hu • 2018. április 07., szombat •
Égszínkék lufik százai szálltak pénteken délután az ég felé a vasi megyeszékhelyen, ugyanis Szombathely ezúttal is csatlakozott az autisták világnapját megtartó településekhez.
Kékbe „öltözött” Szombathely

Az ENSZ 2007-es döntése alapján hivatalosan április 2-a az autizmus világnapja, így Szombathelyen a hét elején „öltözött” kékbe az Emlékmű, azaz kapott ilyen színű megvilágítást.

A rendezvények pénteken folytatódtak, amikor többek között sor került a már hagyományosnak mondható sétára is, mely az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központtól indult és a Fő téren ért véget, ahol a résztvevőket fogadta Puskás Tivadar polgármester. A vasi megyeszékhely első embere köszönetet mondott a szervezőnek, azaz a PontMás Alapítványnak és az Esőemberke Alapítványnak.

A városháza előtt megtartott programon részt vett Hende Csaba országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés alelnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy minden társadalomról sokat elárul az, ahogy az elesettekkel, a hátrányos helyzetűekkel foglalkozik. Kihangsúlyozta, hogy az autizmusnak nevezett „állapot”, ami lényegében egy spektrumzavar, sajnos egyre több embert érint a nagyvilágban és ezzel párhuzamosan hazánkban is. Éppen ezért az ő gondjaikkal, problémáikkal is kiemelten kell foglalkozni. Az ilyen rendezvényeken pedig a támogatásunkról tudjuk őket biztosítani.

A rendezvény végén a résztvevők négyszáz égszínkék lufit engedte az útjára. A léggömbök enyhe túlzással élve egy rövid időre beborították Szombathely felett az eget.
A programsorozat még folytatódik. Vasárnap 10.30 órától KÉK-futás lesz a Csonakázótónál. Bárki csatlakozhat a résztvevőkhöz és futhat egy kört az autizmussal élőkért!

 

közösség

további frisss

lap tetejére