Míg egy háziorvosi praxis átlagos bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, addig ma ez 1 596 000 forint, mert a kormány évről évre mintegy 130 ezer forinttal emelte a praxisok bevételét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, országosan 44 milliárd forintot fordít a kormány arra, hogy a háziorvosi rendelőkben korszerűbb környezetben tudjanak az orvosok betegeket fogadni. Beszélt arról is, hogy 262 letelepedési és 230 praxisvásárlási pályázaton tudtak győztest hirdetni a pályázatok indulása óta, a támogatási összeghatár négymillió, illetve húszmillió forint. Hozzátette, hogy az idén is rendelkezésre áll 1 milliárd 250 millió forint a háziorvosok támogatására.
Jelentősen nőtt a háziorvosi praxisok bevétele
További híreink
Magyar euró: a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, mi kell a bevezetéséhez 
Meglepően magas volt januárban az infláció, de már elérte a csúcsot. A jegybank alelnöke, Virág Barnabás arról beszélt, hogy egyes élelmiszerek és az energia világpiaci árának növekedése hazánkra is kihatással ...
Bútorok, melyek kényelmessé teszik a fürdőszobát 
A fürdőszoba egy kiemelt helyiség a lakásban, hiszen itt kezdjük el és zárjuk le a napot, miközben olyan mindennapos tevékenységeket végzünk benne, mint például a kéz-, arc- és fogmosás, valamint a zuhanyozás, ...
Nébih: újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
Jó hírt kaptak az autósok – kiderült, milyen árakkal találkozhatnak a kutakon 
Kiderült, a beszerzési árak változásától függetlenül is változtak a kutak árai.
Kórházba került Ferenc pápa 
Péntek délután egy klinikára szállítják a hosszabb ideje hörghuruttal küszködő Ferenc pápát, hogy kivizsgálják és kezeljék a betegségét. A katolikus egyházfő egyre nehezebben kap levegőt, múlt vasárnap ...
Kiderült, bevonják-e az ötforintosokat vagy sem 
Az eset nem lenne egyedülálló, mivel Donald Trump elnöksége alatt a spórolás jegyében megszüntették az egycenteseket.
Valentin-nap: kiderült, miért drágább ilyenkor a rózsa 
Dél-Amerikából és Afrikából is jelentős mennyiségű rózsa érkezik hazánkba. A Valentin-nap a virágpiac egyik legforgalmasabb időszaka. Kiderült, valóban ez a virágfajta-e a legnépszerűbb, és az, hogy milyen ...
Hat vármegyére adtak ki figyelmeztetést, friss hó jön 
Péntek hajnalra hat vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, ezeken a területeken ugyanis gyenge ónos eső, illetve 5 centimétert meghaladó friss hó várható.
Na, ez a világbotrány: alkoholmentes lesz a foci-vb! 
Nem lehet majd sört fogyasztani a lelátókon a 2034-es szaúdi világbajnokságon.
Nincs megállás, tovább drágul a kávé 
Az extrém időjárás miatt csökken a termelés. Rekordon a kávé ára, és további jelentős drágulás várható.
A Haladás Sportkomplexum üzemeltetése: Mi indokolja a bérleti díjak felszámítását? 
A Haladás Sportkomplexumot üzemeltető cég közleményét változtatás nélkül közöljük!
Április elsejétől oda kell figyelni – érkezik a bírság a visszaváltható palackokra 
Bár a korábbi kormányrendelet az EPR-rendszerben meghatározott gyártói kötelezettségekre vonatkozóan nem tartalmazott bírságtételeket, ez április elsejével megváltozik.