Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami Otthon Melege programra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak. Az állami hűtő-, és mosógépprogram keretében A+, A++ és A+++ energiabesorolású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, illetve elöl-, és felültöltős mosógépeket lehet megvásárolni a fent említett mértékű kedvezménnyel, ha a pályázó igazolni tudja, hogy az új berendezése legalább 10 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd a meglévőnél. 2019-től fontos változás lép életbe a csereprogramban: a hagyományos mosógépek mellett a kombinált mosó-szárítógépet is lehet majd vásárolni.
Indul a roham a támogatott hűtőkért és mosógépekért
További híreink
Hamarosan minden kétezer fő fölötti településen lesz ATM 
A kormány azon dolgozik, hogy minden magyar településen legyen legalább egy bankautomata. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter folyamatosan egyeztet és tárgyal a bankszövetséggel az ATM-hálózat országos ...
Ennyit a tartós esőről, zivatarok viszont még jöhetnek + videó 
Bizonytalan a hét második fele.
Tagadhatatlanul itt az igazi tavasz: egyre több gólya tér vissza a fészkéhez (VIDEÓ) 
Az első madarat a röpködő mínuszok sem riasztották meg.
Ez még Magyarországról is látszott: Elon Musk és a SpaceX újabb látványos égi jelenséget okozott + videó 
Hétfő este egy rejtélyes, kék spirál tűnt fel az égbolton, amely azonnal beindította a találgatásokat. Sokan ufónak hitték, ám a jelenség mögött valójában Elon Musk és a SpaceX egyik rakétakilövése állt. ...
Isten hozott Liliána és Zoé, Auróra, Teodóra, Kornél és a többi apróság! 
Anyakönyvi híreink!
Szerdán indul a felújítási program, itt vannak a részletek 
Festéstől a napelemig igénybe vehetik a nyugdíjasok.
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás 
Március 25-től ismét emelkedni fog mind a gázolaj, mind a benzin nagykereskedelmi ára. Mindkét típus egységesen két forinttal lesz drágább.
Gépjárműadó: fontos részleteket közölt a NAV – így fizessék be az autósok 
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, a többségük, több mint 170 ezren, NAV-Mobilban. A NAV felhívja a figyelmet, hogy érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét az alkalmazásban. ...
Idén sem lesz olcsó: így drágulnak a fagylaltok 
A végtelenségig nem lehet emelni a fagyik gombóconkénti árát, a szakemberek úgy számolnak, hogy aki tavaly is fagyizott, idén is fog.
Jön a vihar, kiadták a riasztást 
A mozgalmas időjárás a hét nagy részében folytatódik.
Elveszített Zelenszkij 32 milliárd dollárt, az ukrán elnök „nem tudja, hová lett” 
Donald Trump szerint Zelenszkij elismerte, hogy az általunk küldött pénz fele hiányzik.