Igyon több vörösbort!

VN, koszegibor.hu • 2018. október 20., szombat •
Ha így tesz, minden korttyal egy kőszegi arcára mosolyt csal!
Igyon több vörösbort!

A tavalyi termés jó része is még a pincékben van, miközben idén is rekordtermést szüretelnek a gazdák a Soproni Borvidék kőszegi körzetében, mondta el a Vas Népe kérdésére Láng József, a Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezetének elnöke. Ennek oka, hogy 2016-ban a kőszegi gazdáknak kilencven százalékban elfagyott a szőlőjük, ezért 2017-ben a saját szőlőjükhöz még vásároltak is, így várták az idei évet. Két éve a fagyok miatt viszont úgy kipihente magát a szőlő, hogy idén már igazi rekordtermés érkezett, közben viszont a hordók nem úgy ürültek, mint korábban, mert megváltoztak a fogyasztási szokások. Míg tíz évvel ezelőtt 33 liter bor volt az egy főre eső fogyasztás, most csak 24 liter, vagyis a borfogyasztás a harmadával visszaesett. Ráadásul nem is a vöröset isszák, pedig a kőszegi hegyen a kék és a fehér szőlő aránya kilencven a tízhez.

közösség

további frisss

lap tetejére