Hivatásuk az önzetlenség, az odaadás és a tenniakarás

• 2020. november 24., kedd •
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász újjászervezésének 30. évfordulóján Caritas Hungarica-díjjal ismerte el önkénteseinek a munkáját Szent Erzsébet napja alkalmából.
Hivatásuk az önzetlenség, az odaadás és a tenniakarás

Az ünnepségnek ezúttal a zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébániatemplom adott otthont, a szentmisét Székely János megyéspüspök celebrálta. A liturgiát követően köszöntötték azokat a karitász-munkatársakat, akik idén a legtöbbet tettek a rászorulókért, idősekért, a betegekért, családokért, gyerekekért. Büki Mariannak köszönhető az az adatbázis, amellyel célzott és hatékony segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak. Joó József a jószolgálati szervezet megalakulása óta szolgálja fáradhatatlan munkával a karitászt, Kovács Erzsébet pedig, mint a zalaegerszegi plébániai csoport vezetője szerzett elévülhetetlen érdemeket önkéntes munkája során.

Ezúttal is díjazták azokat a vállalkozókat, akik akítvan közreműködtek a karitász munkájában különféle adományok révén. Péntek Károly rendkívül elkötelezett az adományozásban, több mint 10 éve segíti a szegénységben élő, rászoruló embereket, közösségeket. Molnár Ferenc pedig 48 Vas és Zala megyei karitászcsoporton keresztül biztosított rendkívül kedvező áron alma és burgonya adományokat rászoruló családok számára.

A díjak átadását követően Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója idézte fel a helyi jószolgálati szervezet elmúlt három évtizedét és egyúttal megnyitotta a szervezet újjászervezésének 30. évfordulója alkalmából szervezett emlékévet. Tájékoztatásul elmondta azt is, hogy jelenleg 80 karitász csoport működik az egyházmegyében, mintegy 800 önkéntessel. Tuczainé Régvári Marietta az elmúlt 10 év legfontosabb eseményei közül kiemelte a vásárosmiskei Levendula Ház, a nagylengyeli Szent Család Szociális Központ, a kemenespálfai Szent Pál Szociális Központ, és az egyházashetyei Szent Jakab Szociális Központ megalapítását.
A tervek szerint a jubileumi esztendő végén, 2021 szeptemberében nagyszabású ünnepséget szerveznek az összes önkéntes bevonásával.


forrás: vaskarika.hu

közösség

további frisss

lap tetejére