Hende Csaba negyedszer is győzött

Szerző: frisss.hu Fotó: Cseh Gábor • 2018. április 09., hétfő •
Hende Csaba közel 51 százalékos eredménnyel győzött Vas megye 1-es számú választókerületben és így negyedik alkalommal is országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A FIDESZ-KDNP jelöltje komoly fölénnyel utasította maga mögé Nemény Andrást (MSZP-Párbeszéd) és Balassa Pétert (Jobbik).
Hende Csaba negyedszer is győzött

Országos szinten is óriási volt a részvételi arány az országgyűlési választáson, de Vas megye még így is kiemelkedett a mezőnyből. A három kerületben a választásra jogosultak több mint 72 százaléka járult az urnákhoz. A legnagyobb érdeklődés az 1-es számú választókerületben volt, ahol Hende Csaba zsinórban negyedik alkalommal diadalmaskodott. A győztes a Campus Egyetemi Clubban értékelte az eredményeket.

Egyedül Istené a dicsőség, nem az emberé. A miénk csak a munka, a feladat és a felelősség. Ez a felelősség pedig ettől fogva nagyobb lesz, mint amilyen eddig volt, mert ezt a várost, ezt az országot, a keresztény Európát kell megerősítenünk és a gondokat a vállunkra kell vennünk – öntötte szavakba első gondolatait Hende Csaba, aki ezt követően köszönetet mondott minden olyan választópolgárnak, aki szavazatával támogatta a FIDESZ-KDNP pártszövetséget és személyesen őt.

Megtisztelő számomra az, hogy 2006, 2010 és 2014 után a szombathelyiek ismét engem bíztak meg a parlamenti képviseletükkel. Szeretnék köszönetet mondani az ellenfeleknek is, mert a korábbi választásokhoz képest most egy korrekt, becsületes és törvénytisztelő kampányt folytattak. Külön köszönöm Balassa Péternek, hogy miként 2010-ben, 2014-ben, úgy most is eljött és személyesen gratulált nekem -fogalmazott Szombathely régi-új országgyűlési képviselője. Hende Csaba természetesen nem mulasztotta el azt sem, hogy köszönetet mondjon mindenkinek, aki bármilyen módon segítette azt a hatalmas munkát, melynek eredménye a megszerzett mandátumban nyilvánult meg.

Azt a hatalmas erőt, melyet ma megmutattunk országnak-világnak, azt meg kell őriznünk és át kell mentenünk a jövőbe, mert ez lesz a záloga a jövőbeli közös sikereinknek – zárta szavait Hende Csaba.

Az Országgyűlés alelnökét követően Puskás Tivadar köszöntötte a győztest.
Hende Csaba személye a biztosíték a szombathelyiek számára, hogy a fejlődés töretlen marad. Bízom abban, hogy még nagyon sokáig járhatunk együtt azon a sikeres úton, melyre 2010-ben közösen léptünk – mondta a vasi megyeszékhely polgármestere.
Vas megyében teljes kormánypárti siker született. A 2-es számú választókerületben Ágh Péter, míg a 3-asban V. Németh Zsolt győzött óriási fölénnyel.
Az országgyűlési választás végleges eredménye szombatra várható, ám lényegi változásokra már nem igen van esély. 

közösség

további frisss

lap tetejére