Ha kell, a 86-ost is lezárják a szentkirályiak

EB • 2012. július 13., péntek •
Demonstrációra készül a szentkirályi városrész, miután napvilágot látott, hogy a Sárdi-ér utca mellé tervezett bioerőmű megkapta az építési engedélyt. Az ott lakók fellebbeztek, választ még nem kaptak, de ha kell a bíróságig mennek- jutottak egyezségre egy csütörtök esti fórumon.

Dr. Hosszú Károly, a Szentkirályi Polgári Kör által megbízott ügyvéd is részt vett azon a lakossági fórumon melynek elsődleges célja a részletes tájékoztatás volt, továbbá tudatták az ott lakókkal azt is, hogy szükség lesz az anyagi segítségükre a folytatásban.

Neveket akarnak hallani

Kovács Ágnes, aki a Polgári Kör kommunikációját látja el, elmondta, múlt héten megkapta a beruházás az építési engedélyt, a Szentkirályi Polgári Kör pedig fellebbezett és megtette a szükséges jogi lépéseket. Hozzátette: ő ezt csak 50 megawattos erőműnek nevezi, ami a megengedett 10 méter helyett eléri a 25 méteres magasságot.

A kezdeti nyugalmat a múltkorihoz hasonló heves hozzászólások váltották. A lakók mind a beruházót, mind a döntéshozót hibásnak érzik, kifogásolják, hogy nem lettek időben tájékoztatva, és később is csak magáról az építkezésről hallottak, annak hatásairól nem.

Dr. Hosszú Károly ügyvéd, aki állítólag nagyon jutányos áron vállalta az ügyüket, azzal tetőzte a dolgokat, hogy azt mondta, eddig nem volt kivel vitatkoznia, mindenhol zárt fülekre és csukott szemekre talált. „ És hol van ilyenkor a képviselőnk?- jött erre egy bekiabálás a sorokból, majd valaki más rávágta: „Biztos színházban.”

Aztán többen arról érdeklődtek, ki, illetve kik lehetnek a felelősek mindezért. Egy lakó felszólalásában jelezte, az egyik helyi közszolgálati rádió reggeli műsorvezetője Kovács Ágnes felé feltett kérdésében úgy fogalmazott, hogy a városvezetés korrupt módon összedolgozik a háttérben. Ez többekből váltott ki további indulatokat, végül Dr. Hosszú Károly csillapította valamelyest a kedélyeket. Az ügyvéd a civilekre nézve pozitív példaként említette a meghiúsult Szentgotthárdi szemétégetőt, és arra biztatta a lakókat, hogy küzdjenek az igazukért, mert szerinte ez többről szól, mint a biomassza-ügyről.

Érdekes, de azt javasolta, hogy húzzák az ügyet, amíg lehet, mert amíg eljárás folyik, addig nem lehet neki állni az építkezésnek, és majd úgy is jönnek a választások…

Demonstrációra készülnek

Egész Szombathely érintve van- állítják a lakók, mert szerintük ha nem feléjük, akkor a belváros felé fúj a szél. Azt mondják, nem fogják feladni, elmennek a bíróságig, ha úgy adódik. Erődemonstrációt is szerveznek, határozták el a fórumon.  Ha kell, elmegyek a Parlament elé, vagy lezárjuk a 86-ost- kiabálta be valaki.

 

                                               

közösség

további frisss

lap tetejére