Ha egyszer megnyit, pezsegni fog a víztorony körül az élet

há • 2021. január 19., kedd •
Világhírű fellépőt ígért a szombathelyieknek a víztorony ünnepélyes megnyitójára a felújított építmény és a park „programfelelős” egyesülete. Győzzük kivárni! Erről is szó volt a civil sajtóreggelin – a járvány miatt online térben.
Ha egyszer megnyit, pezsegni fog a víztorony körül az élet

Ha még volt, aki nem várta kellőképpen a nemrég felújított víztorony, bocsánat, Octopus megnyitását, és azt, hogy végre birtokba vehessék a gyerekek a környéket, akkor most már biztosan nem lesz. Mert Pados Györgyi, a Víztorony-KRESZ-park Kulturális, Sport és Szabadidős Egyesület elnöke olyan programtervet vázolt Meskó Krisztián (Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ) házigazda kérdésére, ami valószínűleg sokakat meglepett. – 2016 óta dolgozunk azon, hogy a rendbe hozott építmény méltóképpen nyíljon meg a nagyközönség előtt. Örökbe fogadtuk a Brenner parkot, és sikeresen pályáztunk forrásra egy fitneszpark eszközeihez, amelyeket már meg is vásároltunk, és csak arra várnak, hogy a helyükre kerüljenek. Minden korosztályra gondoltunk: gyerekek, szülők, és persze az idősek is hasznosan, kellemesen tölthetik majd el szabadidejüket a parkban – mondta Pados Györgyi. Kiderült, hogy szinte már készen van a víztorony megnyitójára tervezett program is, amelyet a Nemzeti Együttműködési Alap civil támogatásaiból és egy uniós pályázaton elnyert forrásból finanszíroznának, és amelyen meglepetésként egy világhírű fellépő is részt vesz majd, ha a járvány és a korlátozások megengedik – hangzott el.

A kulturális célok mellett a szabadidős tevékenységek és az egészségmegőrzés népszerűsítése is hasonlóan fontos a szervezet számára. Elnökük évtizedek óta foglalkozik a témával, és most már komoly küldetéssé vált, hogy minél többeket tanítsanak meg – főként az otthonról nehezen kimozduló, helytelen életmódot folytató idősek közül – például a nordic walking technikájára. – Ma, azaz kedden is lesz foglalkozás, délután fél 3-kor várjuk az érdeklődőket a város egész területéről a víztorony bejáratához. Eszközöket tudunk biztosítani, és ingyenes a részvétel – hangsúlyozta Pados Györgyi. Hozzátette, most, hogy alig éri öröm az időseket, az unokákkal sem találkozhatnak, fontos, hogy mozogjanak és társaságban legyenek.

közösség

további frisss

lap tetejére