Gőzerővel épül a 86-os út: új forgalmi rend

Frisss • 2013. szeptember 10., kedd •
Egy hete új forgalmi közlekedési rend lépett életbe a 86-os Zanat elkerülő szakaszán. Az új, kétszer egy sávos felüljáró biztosítja a főúti közlekedést Szombathely és Nemesbőd között. A 86. sz. főút Szombathely-Vát szakasz építésének szerződés szerinti teljes befejezése egyébként 2014. június vége. Jól haladnak a munkálatok.
Gőzerővel épül a 86-os út: új forgalmi rend

Fotó: MTI - Kászoni László

Nemcsak ezen az egy szakaszon történt forgalmi rend változás. 40 km/ h sebességgel lehet haladni az ideiglenesen forgalomba helyezett Kozár - Borzó patak feletti hídon és a 86-os számú főút melléépítéses, bal oldali új pályarészén is – értesült a Szombathelyi7 című önkormányzati hetilap. Erre azért volt szükség, hogy a vállalkozók a régi 86-os pályarész felújítását megkezdhessék.

Mint ismeretes, a projekt keretein belül Szombathely és Vát között 6,2 kilométeren új nyomvonalon, 3 kilométeren pedig melléépítéssel kétszer két sávos főutat alakítanak ki. A 9,2 kilométer hosszú útszakasz gyorsforgalmi paraméterekkel épül meg. A fejlesztés során 1 db új külön szintű csomópontot alakítanak ki a 86. számú főút és a Vépi út keresztezésében, valamint a meglévő „Zamati felüljáró” Csorna felőli részét is kiszélesítik.


Fotó: MTI - Kászoni László

A több mint 90 km hosszú M85-M86 Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi út minden szakasza elkészül 2016 végére, melyből a Győr-Csorna, és a Hegyfalu-Szombathely szakaszok 2015 nyarára elkészülhetnek – nyilatkozta Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője a lapnak.

A fejlesztés hatására várhatóan biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, növekszik a térség versenyképessége, javul a megközelíthetőség, továbbá  tehermentesülnek a települések a tranzitforgalom alól.

 

közösség

további frisss

lap tetejére