A sárga-feketék győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Gasper Okorn, a sárga-feketék vezetőedzője a meccset követően úgy értékelte, hogy nagyon jól kezdték a mérkőzést, főleg az első félidőben játszottak kiemelkedően. Elégedett mind a védekezéssel, mind a támadásban nyújtottakkal. A harmadik negyedben volt egy kisebb mélypont, de ez elő szokott fordulni akkor, ha egy csapat húsz, vagy annál több ponttal vezet. Örült annak, hogy ezt is jól kontrollálta a csapat, és hamar ki tudtak belőle jönni. Folytatás kedden (november 5.) este hatkor a Bonn ellen, a Bajnokok Ligájában.
Gasper Okorn továbbra is elégedett a Falco teljesítményével
További híreink
Megmutatta a Mohu, milyenek lesznek az új visszaváltó automaták 
Januártól 1-jétől új italcsomagolás-visszaváltási rendszert vezetnek be Magyarországon, minden visszaváltási jelöléssel ellátott, egyszer használatos üveg, fém és műanyag palackos ital csomagolása visszaváltható ...
Ezért volt szükség az irányítószámokra Magyarországon (VIDEÓ) 
Nagyon egyszerű volt az oka.
Belvárosiak parkolása: Lakásonként két szürke bérlet járhat januártól 
Lakásonként két autóval is kedvezményesen parkolhatnak a szombathelyi belvárosban élők januártól - ha a csütörtöki közgyűlés elfogadja a javaslatot. Dr. Takátsné dr. Tenki Mária szerint nagy segítség
Kiadták a másodfokú figyelmeztetést: ezeket a vármegyéket nem fogja kímélni az ónos eső 
Kiemelték, hogy csütörtökön délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék.
A magyar települések hóna alá nyúlt a kormány 
Vajon kőbe van-e vésve, hogy azonos politikai oldalon álló kormány és településvezetés jobban együtt tud működni, mint a szembenállók? Szita Károly szerint a válaszért körül kell nézni az országban. A ...
A Te döntésed! - Újabb izgalmas ingyenes program Szombathelyen 
December 19-én, kedden 18 órakor a Haladás Sportkomplexum sajtótermében Zsiga Melinda (kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes kick-boxos; profi kick-box-bajnok és amatőr magyar bajnoki helyezett ökölvívó, ...
A bolyaisok a csángó gyerekek karácsonyát teszik szebbé 
Ön is csatlakozhat!
Végre olcsóbbak lehetnek az elektromos autók: hegyekben állnak az akkumulátorok 
Csökkenésnek indult az akkumulátorok ára. A nyersanyagköltségek estek, és a készletek is felduzzadtak.
Most már biztos, drasztikus változások várnak a magyar autósokra 
Az Európai Unió tagállamai közül ott történik a legkevesebb halálos autóbaleset, ahol a jelenleg Magyarországon hatályban lévő sebességhatároknál alacsonyabb a megengedett sebesség. Az EU Third Mobility ...
Szalmonellával fertőzött húst árult az Aldi 
Az ír élelmiszerbiztonsági hivatal (FSAI) visszahívja az Aldi „Roosters' fagyasztott csirkecsíkok egyes tételeit szalmonellafertőzés veszélye miatt.
Ez a gyógyíthatatlan bélbetegség több tízezer magyar fiatalt érint 
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségben (IBD) szenvedők száma. Magyarországon mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, ami
Meghalt Bajomi Nagy György, Jászai Mari-díjas színészünk 
56 éves volt.