A Sárvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki óvatlan fürdőzők értékeit lopta el 2018 májusában az egyik Vas megyei fürdőben. A vádirat szerint a sértettek őrizetlenül hagyták a kézitáskájukat, amíg fürödni mentek. A vádlott magával vitte a táskát az öltözőbe, ahol a sértettek mobiltelefonjait, valamint egyikük karóráját és a másik sértett pénztárcáját átrakta a saját táskájába, a kézitáskát pedig egy pad alá rejtette. A rendőrség másnap megtalálta a vádlottnál a lopott karórát, a többi érték azonban nem került elő. Az egyik sértettet 70.000 forint, a másikat pedig 115.000 forint kár érte a bűncselekmény következtében. A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.
Fürdőzőket lopott meg, pénzbüntetést kapott
További híreink
Ezekkel a lépésekkel segíti a kis- és középvállalkozásokat a kormány 
A Demján Sándor-program számos eleme elindult már. A kormány segíti a vállalati beruházásokat vagy épp a céges honlapok fejlesztését.
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen 
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő ...
Itt a rangsor: ez Magyarország 10 legjobb gimnáziuma 
Megjelent az MCC Országos Gimnáziumi Rangsora!
Megnyerték a Skandináv lottó főnyereményét 
Február ötödikén húzták ki a Skandináv lottó 6. heti nyerőszámait. Egy szerencsés nyertes vitte el a több mint 155 millió forintot érő főnyereményt, emiatt jövő héten ismét 70 millió forinttal gazdagodhat ...
Rekordmértékben nőtt a bevándorlás Franciaországban 
A francia belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2024-ben a bevándorlás új csúcsot ért el, jelentős növekedést mutatva a kiadott vízumok és tartózkodási engedélyek számában.
Medvetámadás Ózdon: autójukba bújtak az emberek a fenevad elől (VIDEÓ) 
Vadászokat vett célba a méretes vadállat.
Elfogadták a Fidesz javaslatát: munkát adnak a hajléktalanoknak Budapesten 
Az országszerte hatalmas sikert arató közmunkaprogramhoz hasonló kezdeményezést vezetnének be a kormánypártok Budapesten. A program egy komplex integrációs tevékenységgel is kiegészülne, hogy hatékonyabbá ...
Házasság hete - Vasárnap kezdődik a rendezvénysorozat 
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával - közölték a szervezők a február 9. és 16. közötti rendezvénysorozatról szerdán ...
Felvételi pontszámítás: így kalkuláljanak a felsőoktatásba jelentkezők 
Tanulmányi és érettségi eredmények, valamint intézményi pontok. Ezekből áll össze az új felvételi pontszámítás szerint a felsőoktatásba készülők összpontszáma. Így számolhatnak a felvételizők vele.
Zelenszkij felesége kijelölte az irányt: minden orvosból pszichológus lesz Ukrajnában 
Olena Zelenszka a lelki egészséget erősítené.
Kocsis Máté: Ukrajna Orbán Viktor ellen szervezkedik 
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté egy bejegyzésében azt állította, a magyar titkosszolgálatok információi szerint Ukrajna Orbán Viktorral szemben indít lejárató kampányt. Kocsis szerint a munka már ...
Történelmi béremelést ad a pedagógusoknak az Orbán-kormány – az EU rájött, hogy ez jó ötlet, ők is beszállnak 
A januári béremeléssel a pedagógusok átlagbére eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát.