Nemény András polgármester ma látta elérkezettnek az időt, hogy a helyi sajtón keresztül szóljon a szombathelyiekhez. Tájékoztatása szerint, ami nálunk történik, az a floridai-modellhez hasonló, aminek lényege, hogy nagyon sok fiatal fertőződik meg rövid időn belül, többségük tünetmentesen, ami egy újabb járványhullámot generál. Az előrejelzések, tapasztalatok és a floridai-modell szerint 5 hét alatt éri el kicsúcsosodását a járvány, akkorra várható a krónikus betegségben szenvedők és legyengült immunrendszerrel rendelkezők tömeges elhalálozása. Ez csak összefogással előzhető meg, amely minden korosztályra kiterjed, azokra is, akik kevésbé vagy egyáltalán nem hisznek a járványveszélyben. A hétvégi szórakozási lehetőségeket a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni, hiszen ezek lehetnek a következő gócpontok, ahonnan kiindulva rohamléptekben szedi áldozatait a vírus. Bármennyire is kellemetlen, a maszk szükségszerű bármilyen zárt térben. Ennek betartásában kért segítséget a polgármester a rendőrségtől, a volánnál pedig arról tájékoztatták Nemény Andrást, hogy aki maszk nélkül vesz részt a közösségi közlekedésben, azt azonnal leszállítják a buszokról. Nem lehet az a cél, hogy az emberek ne tudjanak munkába menni, vagy hogy a gyerekek ne vehessenek részt az iskolai tanórákon. Egy-egy polgártársunk felelőtlensége miatt nem lehet bezárni egy egész közösséget, ahogy nem lehet bezárni az óvodákat, iskolákat sem, mert az embereknek már nincs szabadsága. Szakirodalmakra támaszkodva Nemény András azt vizionálja, hogy a védőoltás meglesz még ez év végén vagy 2021 elején. A polgármester szerint, ha a következő 3 hónapot jól tudjuk menedzselni, akkor elkerülhetjük a nagyobb járványhelyzetet.
Fokozott fegyelmezettségre van szükség
További híreink
Hamarosan minden kétezer fő fölötti településen lesz ATM 
A kormány azon dolgozik, hogy minden magyar településen legyen legalább egy bankautomata. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter folyamatosan egyeztet és tárgyal a bankszövetséggel az ATM-hálózat országos ...
Ennyit a tartós esőről, zivatarok viszont még jöhetnek + videó 
Bizonytalan a hét második fele.
Tagadhatatlanul itt az igazi tavasz: egyre több gólya tér vissza a fészkéhez (VIDEÓ) 
Az első madarat a röpködő mínuszok sem riasztották meg.
Ez még Magyarországról is látszott: Elon Musk és a SpaceX újabb látványos égi jelenséget okozott + videó 
Hétfő este egy rejtélyes, kék spirál tűnt fel az égbolton, amely azonnal beindította a találgatásokat. Sokan ufónak hitték, ám a jelenség mögött valójában Elon Musk és a SpaceX egyik rakétakilövése állt. ...
Isten hozott Liliána és Zoé, Auróra, Teodóra, Kornél és a többi apróság! 
Anyakönyvi híreink!
Szerdán indul a felújítási program, itt vannak a részletek 
Festéstől a napelemig igénybe vehetik a nyugdíjasok.
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás 
Március 25-től ismét emelkedni fog mind a gázolaj, mind a benzin nagykereskedelmi ára. Mindkét típus egységesen két forinttal lesz drágább.
Gépjárműadó: fontos részleteket közölt a NAV – így fizessék be az autósok 
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, a többségük, több mint 170 ezren, NAV-Mobilban. A NAV felhívja a figyelmet, hogy érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét az alkalmazásban. ...
Idén sem lesz olcsó: így drágulnak a fagylaltok 
A végtelenségig nem lehet emelni a fagyik gombóconkénti árát, a szakemberek úgy számolnak, hogy aki tavaly is fagyizott, idén is fog.
Jön a vihar, kiadták a riasztást 
A mozgalmas időjárás a hét nagy részében folytatódik.
Elveszített Zelenszkij 32 milliárd dollárt, az ukrán elnök „nem tudja, hová lett” 
Donald Trump szerint Zelenszkij elismerte, hogy az általunk küldött pénz fele hiányzik.