Fidesz: 30 millió forinttal tartozik Czeglédy a szombathelyieknek (frissítve)

frisss.hu • 2014. január 23., csütörtök •
Horváth Csaba és Lendvai Ferenc, a szombathelyi Fidesz szóvivői csütörtökön Dr. Czeglédy Csaba ügyvédi irodája előtt várták a sajtó képviselőit. A sajtótájékoztatón elhangzott: Czeglédy Csaba (MSZP) nagyjából 30 millió forintot jogtalanul vett el a szombathelyiektől. A kormánypárt helyi politikusai ultimátumot adtak a volt alpolgármesternek: január 29-én reggel 8 óráig van ideje visszafizetnie az említett pénzösszeget.
Fidesz: 30 millió forinttal tartozik Czeglédy a szombathelyieknek (frissítve)

Ha nem szeret olvasni, ugorjon a végére, meg is hallgathatja, mi hangzott el a mai sajtótájékoztatón!

A színhelyünk szimbolikus, a hátunk mögött található Czeglédy képviselő úr ügyvédi irodája, róla szól a mostani sajtótájékoztatónk - kezdte mondandóját Lendvai Ferenc városi képviselő, a szombathelyi Fidesz szóvivője.

"Az országos sajtó is foglalkozik már egy ideje azzal, hogy Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s képviselő, amikor még alpolgármesteri tisztséget töltött be, egyszerre két állásban volt foglalkoztatott, ami törvénytelen. Az üggyel már a nyomozó hatóságok is foglalkoznak." - folytatta az utcai performanszt Horváth Csaba fideszes képviselő, az önkormányzat Bűnmegelőzési Bizottságának elnöke. "Egymástól 230 kilométerre Budapesten és Szombathelyen is főállásban dolgozott. Czeglédy Csaba alpolgármesteri tisztsége mellett ügyvédbojtári állást is betöltött, ez pedig véleményünk szerint törvénytelen." - sommázták véleményüket a városatyák.

A képviselők elmondták: az alpolgármesteri tisztségre vonatkozó törvényi előírások nyomatékosítják, hogy mellette tudományos, oktatói, művészeti tevékenység kivételével nem létesíthető egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony. "Az önkormányzati törvény szerint sem lehetett volna Czeglédy Csabának alpolgármesterként jogi előadói főállása, nem beszélve arról, hogy 230 kilométerre töltötte be ezt az állását" - tette hozzá Horváth Csaba. A képviselők úgy látják, hogy ez törvénytelen, amit a hatóságoknak kell kivizsgálni. "Azt nem tudjuk, hogy az MSZP-s Czeglédy Csaba, aki egyébként Gyurcsány Ferenc ügyvédje is volt, és feltehetően jó barátja, valóban jogszerűen töltötte-e be budapesti ügyvédbojtári állását, de az biztos, hogy alpolgármesteri munkáját nagyon nehezen tudta végezni, ha ilyen nagy távolságból, két ilyen beosztásban dolgozott." - fogalmazott a Bűnmegelőzési Bizottság elnöke.

"További kérdések is felmerülnek az ügyben." - vette át a szót Lendvai Ferenc. "Az akkor regnáló polgármester Ipkovich György aki szintén ügyvéd, tudott-e erről a dologról?" - tette fel kérdését a képviselő. A kormánypárti politikusok becslése szerint közel 30 millió forintnyi fizetést vett fel Czeglédy Csaba jogtalanul az önkormányzattól, ezért ennyivel tartozik a szombathelyieknek. Ultimátumot is kapott a volt MSZP-s alpolgármester: január 29-e szerda reggel 8 óráig fizesse vissza.


Czeglédy Csaba cikkünk megjelenése után az alábbi nyilatkozatot küldte meg szerkesztőségünknek, amit ezúton változtatás nélkül közlünk:

"A 2014. január 23. napján „Fidesz: 30 millió forinttal tartozik Czeglédy a szombathelyieknek” címmel megjelent cikkünk címében azt a valótlan tényt híreszteltük, hogy 30 millió forinttal tartozik Czeglédy a szombathelyieknek, továbbá cikkünk leadjében azt a valótlan  tényt híreszteltük, hogy Czeglédy Csaba (MSZP) nagyjából 30 millió forintot jogtalanul vett el a szombathelyiektől, továbbá cikkünk tartalmi részében azt a valótlan tényt híreszteltük, hogy Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s képviselő, amikor még alpolgármesteri tisztséget töltött be, egyszerre két állásban volt foglalkoztatott, ami törvénytelen. Továbbá cikkünk tartalmi részében azt a valótlan tényt híreszteltük, hogy közel 30 millió forintnyi fizetést vett fel Czeglédy Csaba jogtalanul az önkormányzattól, ezért ennyivel tartozik a szombathelyieknek. Ezzel szemben a valóság az, hogy törvényesen töltöttem be a városvezetői pozíciót, és az ezzel járó munkáért kapott fizetést is jogszerűen vettem fel. Továbbá vagyonbevallásomban, amely nyilvános, minden egyes évben feltüntettem, hogy jogi előadói munkát végzek, amelyért havi jövedelemben részesülök. Tehát ezen munkavégzésem is jogszerű és tudott volt."

Természetesen változtatás nélkül közöljük a képviselő levelét, és egyben hangsúlyozzuk, hogy mi csak egy sajtótájékoztatóról számoltunk be, a mellékelt hangfelvétel pedig bizonyítja, sem hozzá, sem el nem vettünk az ott elhangzottakból - a szerk.


Itt pedig meg is hallgathatja a fentieket:

közösség

további frisss

lap tetejére