Felújítják a szombathelyi rendelőket

Fotó: szombathelypont.hu • 2018. február 07., szerda •
A tervek szerint már júniusban véget érnek a munkálatok.
Felújítják a szombathelyi rendelőket

161 millió forintos pályázati forrásból korszerűsítik a Váci Mihály utcai és a Jáki úti alapellátó intézményt.

Mindkét épületben kicserélik a nyílászárókat, valamint a hőszigetelés mellett korszerűsítik a fűtést is. Az épületek tetejére napkollektor kerül, ennek felszerelése előtt azonban még a tetőszerkezetet is rendbe hozzák. A beruházástól azt várják, hogy az orvosi rendelők fűtési költsége nagyjából felére csökken.

A beruházásokkal a jövő év márciusáig kellene végeznie a kivitelezőnek, de a tervek szerint már júniusban véget érnek a munkálatok.

közösség

további frisss

lap tetejére