Eper Katica legendája 2012-ben is él!

FE • 2012. november 01., csütörtök •
Minden évben ezen a napon, van egy sírhely a vépi temetőben, ami mellet szinte egyetlen helybeli sem megy el anélkül, hogy gyertyát, mécsest helyezne el rajta. Eper Katica legendája nyomában járt a frisss.hu. Megható történet egy kisgyermekről, akire 2012-ben is érdemes emlékezni.

Ilyenkor, mindenszentekkor és halottak napján, amikor a szeretteinkre emlékezünk, talán egy kicsit nagyobb figyelemmel járunk-kelünk a temetőben is. Sírfeliratokra, jellegzetes sírokra leszünk figyelmesek. Elgondolkodunk, vajon ki is volt az az ember, aki itt nyugszik?! Van Vépen egy nyughely, amiről mindenki tudja, hogy kié, szinte nincs olyan helybeli, aki ne ismerné Eper Katica történetét.

A legenda felelevenítésében Dömötör Gábort vépi képviselőt hívtuk segítségül.

„Vépen a temetőben van egy kis Jézus szobor, egy kis kovácsoltvas kerítéssel. Ezt az emlékhelyet 2002-ben újítottuk fel. A meg nem született gyermekek, aprószentek emléke ez a szobor”– kezdi a történetet Dömötör Gábor.

 

Az aprószentekre egyébként december 28.-án emlékezünk. Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában.

A vépi legenda így szól: 1848-49 telén az Erdődyek birtokán az erdőben, a helyi vadász talált egy csecsemőt az eper bokrok tövében. A csecsemőt az erdész bevitte a kastélyba, majd a dajka nevelte a gyermeket. A kicsi valószínűleg csak néhány évet élt, az elmosódott sírfeliraton ugyanis olvasható volt halálának időpontja: 1952. Eper Katica sírját az elképzelések szerint az akkori gróf, Erdődy Sándor és felesége Batthyány Leopoldina készítette. A pár ugyanis 1843-ban házasodott össze, saját gyermekük nem volt, s valószínűleg az asszonynak is volt köze a kicsi neveléséhez.

A legendára és Eper Katicára november 1-jén is sokan megemlékeznek. A helybeliek szinte kivétel nélkül tisztában vannak a történettel, legyen gyerek, felnőtt vagy idős ember. A sír ezen a napon megtelik mécsesekkel, de az év szinte összes napján látni rajta virágot, koszorút. A vépi apróságok is szeretettel viszik a gyertyák a kisded emlékére.

Ami pedig a legendán felül biztos tény, hogy ezekben az években a Vépi plébánián anyakönyveztek egy Eper Katica nevű gyermeket, akinek édesapjaként Eper Mihály volt megjelölve. Az, hogy mi az igazság, mindenki maga döntse el, s aki nem hiszi járjon utána a vépi temetőben.

 

közösség

további frisss

lap tetejére