Elkezdték építeni a nárai óvoda új szárnyát

há • 2021. március 06., szombat •
Régi elképzelésük válik valóra a náraiaknak, új óvodaszárny épül, hiszen egyre nő a gyerekszám a faluban. Ősszel be is költözhetnek a kicsik az új csoportszobákba.
Elkezdték építeni a nárai óvoda új szárnyát

Ünnepélyes alapkőletételre volt hivatalos a Frisss.hu stábja Náraiban, ahol időkapszulát is elhelyeztek a most épülő új óvodaszárny alapzatába. Az eseményen a térség országgyűlési képviselője is részt vett, aki úgy nyilatkozott:  - Régi álma teljesül a falubelieknek, három évvel ezelőtt kerestek meg a helyiek ezzel az elképzeléssel. Szerencsére egyre nő a gyereklétszám, akkor közel 60 kicsi jutott már az 50 fős épületre, és felmerült a bővítés szükségessége. A Terület- és Településfejlesztési Program (TOP) keretéből mintegy 100 millió forintot nyert Nárai e célra - mondta dr. Hende Csaba.

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy az új óvodában 3, egyenként 25 fős csoportszoba épül. Jelenleg a plébániaépület alsó szintjén lévő helyiségekben működik a régi óvodából kiszorult csoport, emiatt szükséges most a  bővítés. Az új szárny építése el is kezdődött, a befejezés augusztusra várható, így az őszi nevelési év már mindhárom csoporttal egy helyen, a felújított és kibővített épületben indulhat majd - fűzte hozzá Németh Tamás.

A beruházás előkészítéssel és minden egyéb járulékos költséggel együtt bruttó 100 millió forintba kerül. A több mint 100 négyzetméteres épületszárny kivitelezése a napokban el is kezdődött, ugyanakkor az összegből a meglévő épületet is kívül-belül felújítják. Ez utóbbi részben, az új szárny pedig teljes egészében akadálymentes lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére