Elkezdték a tankönyvek kiszállítását

MTI, 24.hu • 2018. augusztus 01., szerda •
A szortírozásra is időt kell szánni.
Elkezdték a tankönyvek kiszállítását

Augusztus 1-től indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba: az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Emlékeztetett: 2010 előtt a tankönyvellátást a profitérdek határozta meg, ami miatt évről évre emelkedtek az árak. Az ezt követően létrejött állami tankönyv-ellátási rendszer lehetővé tette, hogy az új generációs tankönyvek fejlesztésébe a diákok, és a tanárok is bekapcsolódjanak, valamint azt, hogy mára az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden, összesen több mint egymillió diák ingyenesen kapja meg a tankönyveket.

közösség

további frisss

lap tetejére