Elindul Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje

MTI, Vezess • 2018. október 10., szerda •
Most is maguk a városok javasolhatják a saját fejlődési irányaikat.
Elindul Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje

Jövőre a megyei jogú városok és az egyéb projekt-gazdák számára kifizetett fejlesztési támogatások összege meghaladhatja az ezermilliárd forintot, amelynek kétharmadát a hazai költségvetés biztosítja – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A magyar gazdaság teljesítménye tette lehetővé, hogy a Modern városok program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje, ami mintegy kétmillió ember életét könnyíti meg. Csaknem négyszáz kilométer út már megépült és folyamatban van további több száz kilométer hosszúságú közút megépítése, emellett 15 városban épül ipari park, ami a helyi gazdaságok erősítését szolgálja. A támogatás nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sportcélú, a helyi lakosság komfortérzetét javító, oktatási, gazdaságélénkítő, egészségügyi-, és turisztikai beruházásokra – mondta Varga Mihály. De ahogy eddig, úgy ezután is maguk a városok javasolhatják a saját fejlődési irányaikat, ami a helyi adottságokat a lehetőségekkel párosítja, így a lehető legcélzottabb fejlesztések valósulhatnak meg.

közösség

további frisss

lap tetejére