Egyedül a „főszereplő” búslakodhatott

Szerző: frisss.hu Fotó: frisss.hu • 2018. február 04., vasárnap •
Hagyományteremtő szándékkal igazi sváb disznóölést tartottak Vaskeresztesen. A rendkívül jó hangulatú eseményen részt vett Hende Csaba, a település országgyűlési képviselője, valamint Krancz Imre polgármester is.
Egyedül a „főszereplő” búslakodhatott

Mindig is tudtam, hogy a pinka-völgyi településeket vendégszerető, összetartó, becsületes emberek lakják, akik büszkék származásukra, kultúrájukra, hagyományaikra. Ezt most újfent megtapasztalhattam és örülök annak, hogy itt lehettem ezen az igazi sváb disznóölésen. Remekül éreztem magam, a „disznóságok” pedig rendkívül ízletesek voltak – mondta Hende Csaba azon a vaskeresztesi összejövetelen, melyre az Alpesi Fogadót és Borházat üzemeltető Wölfinger és Ács Kft. tulajdonosai hívták meg a település országgyűlési képviselőjét.

Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg ezt a disznóvágást. Szeretnénk ezt követően minden esztendőben vendégül látni barátainkat, ismerőseinket, valamint az általunk nagyon tisztelt elöljáróinkat – fogalmazott Wölfinger Tibor. A házigazda a továbbiakban azt is elmondta, hogy az esemény „főszereplője” 209 kilogrammot nyomott „hirtelen bekövetkezett” halála előtt.

A disznóölésen egyébként minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Azaz a „hivatalos programot” a pálinkakóstolás vezette be, a végén pedig a megjelentek elfogyasztották a rendkívül finomra, ízletesre sikeredett „disznóságokat”.

kapcsolódó cikkek

közösség

további frisss

lap tetejére