Az üzemeltető közlése szerint gázszivárgás miatt döntöttek a lezárás mellett, a hiba elhárításáig. A Vas Népe ott dolgozó informátora szerint a probléma gyökere az, hogy az egész épület egy korábbi szeméttelepre épült. Süllyednek a falak, egy ideje időjárásváltozáskor kellemetlen szagok is terjengenek egyes üzletekben. Olyankor szinte mindenkinek fájt a feje, rosszullét gyötörte a dolgozókat. Néha a vásárlók is rákérdeztek, mi az oka. A süllyedés problémájára egyébként már megpróbáltak megoldást találni, a szagokkal – és így a dolgozók egészségével – viszont senki nem foglalkozott, állítja az üzlet munkatársa, aki éppen ezért nem is érti, hogy most miért zárták be a boltokat ilyen hirtelen. Szerinte biztosan nem az eladók egészségét féltik, akkor előbb léptek volna, már évekkel korábban. A bezárás óta van, akit kényszerszabadságra küldtek – és vannak, akiket átmenetileg ingázással átirányítottak máshova, például Győrbe. Az egyik boltba a napokban berendelték pakolni az alkalmazottakat, de ők maguk sem tudták, hogy mit kéne – és hova rakodniuk. Először azt az információt kapták a dolgozók, hogy csak négy napig nem lesznek nyitva az üzletek, de lehet, hogy január végéig is eltart ez az állapot. Sokan a munkahelyüket féltik - összegezte a megyei napilap.
Egy ott dolgozó mesélt, mi a helyzet most a Körmendi úti boltsorral
További híreink
Terv az adókedvezmény megkétszerezése: mennyi az annyi?
A kormány jövedelempolitikájával kívánja a továbbiakban is segíteni a háztartásokat. A cél az, hogy a társadalom alsó jövedelemosztálya is felzárkózzon, többet tudjon fogyasztani. Ennek hangsúlyos része ...
Erre ébredt Magyarország: útfejlesztések és autópálya-építések tömegét jelentette be a kormány – tízezer milliárdot költenek rá
A magyar kormány szinte a semmiből jelentette be, hogy tömeges útépítéseke tervez. Ezekről a projektekről van szó, például összekötnék a Kárpát-medencei városokat. De komoly hangsúlyt kap a mellékutak ...
Kiderült, mikor nyitja meg újra kapuit a leégett legendás visegrádi épület
A márciusban súlyos tűzkárokat szenvedett szálloda újjáépítése jó ütemben halad, de a munkálatok várhatóan közel egy évig tartanak.
Megállapodtak: 14 ezer milliárd forintot kaphat Ukrajna
Az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt nagykövetei megállapodásra jutottak az Ukrajnának nyújtani tervezett pénzügyi támogatási csomagról, amely egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű ...
Alapító távozik a legendás Csík zenekartól (VIDEÓ)
December végén köszön el a Kossuth-díjas zenész.
Bejelentette a kormány, azonnali változások jönnek a boltoknál
Az új hatóságtól hatékonyabb érdekérvényesítést és hatósági fellépést várunk, ami a magyar családok még erőteljesebb védelmét fogja szolgálni – nyilatkozta az Indexnek Gerlaki Bence,
Napsütéssel indul a reggel, de délutánra lezúdul az eső
Az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de a délutáni órákban a Dunántúlra hidegfront és csapadék érkezik. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz a déli, délnyugati szél, majd este a Dunántúlon ...
Magyarország versenyképesebbé válik a digitális állampolgárság bevezetésével
A rendőrségi eljárások, rendőri intézkedések is sokkal egyszerűbbé, kényelmesebbé válnak.
Ezúttal az ENSZ tett keresztbe Helifnek · A nők védelmében bevezetnék a harmadik kategóriát
A párizsi olimpia egyik legnagyobb botránya a női ökölvívó tornán történt, ahol két interszexuális bokszoló, az algériai Imane Helif és a tajvani Lin Ju-ting ringbe léphetett a hölgyek között.
"A siketek nem tudnak megtanulni hallani, mi viszont meg tudunk tanulni jelelni"
Felajánlotta a siketek érdekvédő szervezete, hogy novemberben szemléletformáló tanórákat tart szombathelyi iskolásoknak.
Rekordösszegű támogatást kapott idén a tehetséggondozás
A Nemzeti tehetség program jelentős része a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásaiból tevődik össze.
Kórházba került Dévényi Tibi bácsi
A döntést maga hozta meg az egyikori műsorvezető.