Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből a mentőalakulatok kedden - jelentette be a thaiföldi haditengerészeti kommandó a Facebook internetes közösségi oldalon. A tizenkét fiú – egy ifjúsági labdarúgócsapat tagjai – edzőjükkel még június 23-án rekedtek a föld alatt. A csoport utolsó tagjai helyi idő szerint 17 óra 40 perckor értek ki a szabadba. A barlangtól mentőhelikopteren szállították őket kórházba. Az összesen 19 búvár segítségével végrehajtott mentőakciót vasárnap indították el. A gyerekeket egyesével, szakaszosan, négy csoportba osztva indították el, mindegyiküket két-két búvár segítette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros és hideg vízben. Az egész művelet három napig tartott: vasárnap négy, hétfőn újabb négy gyereket mentettek ki, kedden pedig az utolsó négy fiút is az edzővel együtt. A sajtótájékoztatón az egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy a barlangból kihozott gyerekek közül kettőnek tüdőgyulladása lehet, de általában egészségesek és jókedvűek.
Csokis kenyeret kértek a thai barlangból kimentett gyerekek
További híreink
Németországban kitennék a megtelt táblát 
Ismét feléledt a migrációról szóló vita Németországban, miután már a kormánypárti Zöldek egyik társelnöke is erőteljesebb fellépést vár az Olaf Scholz vezette szövetségi kormánytól.
A csinos győri fodrászlány színes fonásos hajkölteménnyel lett világbajnok - fotó 
Tizenöt év után Baranyai Vivien hatalmas magyar sikert ért el, a fiatal győri fodrász a párizsi világbajnokságon tizenöt nemzet versenyzőit utasította maga mögé, ezzel pedig aranyérmes lett.
Ezeket kell tanulni ma Magyarországon a topszakmákhoz 
Az OKJ-rendszer megszűnt, de a felnőttképzés virul, és mivel az élethosszig tartó tanulás a jövő legfontosabb skillje, mindenkinek érdemes ránéznie, mivel egészíthetné ki a már meglévő tudását. Szentesi ...
A világon egyedülálló hajók kezdték meg szolgálatukat a Balatonon

A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, amelyek közül kettő összeszerelési munkálatai véget értek. A sikeres üzempróbák után megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre ...
Leleplezték a magyar fotóst, aki csalással szerzett elismerést egy nemzetközi versenyen 
Az Év csillagászati fotósa nevű nemzetközi verseny keretén belül egy magyar fotós alkotása is bekerült az említésre méltó alkotások közé. Utólag azonban kiderült, hogy az alkotás a szó szoros értelmében ...
Járványszerűen terjed az elhízás Amerikában 
Az elhízottság az afroamerikai felnőttek körében a leggyakoribb.
Rendkívüli bejelentést tettek a hagyományos autók betiltásáról 
A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belső égésű motorral felszerelt új autók értékesítési tilalmának bevezetését.
A finnek rájöttek, miért durran ki az elektromos autók abroncsa 
Hajlamosabbak a sérülésre az autók kis gördülési ellenállású, ezért kevésbé mély futófelületű gumiabroncsai, persze, csak rossz murvás úton. Elsősorban elektromos autóknak van ilyen gumijuk. A finn Kauppalehti ...
Így változik a közlekedés a Rohonci úton kedden és szerdán 
Szombathelyen kerül megrendezésre a XII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny, amelynek ideje alatt szeptember 26-án és 27-én ideiglenesen lezárásra kerül a Rohonci utcának a Bartók Béla körút ...
Nem csak Pankotai Lilink van ám! (videó) 
Nyolc festményének lenyomatát ajándékozta a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház fül-orr gégészeti és fej-nyak sebészeti osztály gyermekrészlegének korunk egyik legfiatalabb alkotóművésze, a mindössze 13 ...
Fokozott ellenőrzést tart hétfőtől a vasúti rendőrség 
Igyekeznek mindent megtenni a vasúti közlekedés biztonsága érdekében.
Elhunyt a gólkirály, akit meccs közben kellett kórházba szállítani 
Meghalt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom megyei II. osztályban szereplő Tokod SE futballistája – adta hírül a kemma.hu.