Családok Erdeje: a gyermekekért ültettek fát Dozmaton

EB • 2013. április 06., szombat •
A Családok Erdejébe 35 facsemetét ültettek el szombat délután Dozmaton, az eseményt az ásót is ragadó Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő támogatta.

Gumicsizmás apróságok és mosolygós szüleik fogadták a Szombathelytől 8 kilométerre fekvő dozmati erdő mellett dr. Hende Csabát, aki megható és szép kezdeményezésnek nevezte a 232 fős falu elhatározását, miszerint minden tizennégy év alatti gyermeknek ültetnek egy fát. Nem lehet nem részt venni benne- fogalmazott. Dozmat sok gyerekkel van megáldva és bízik a jövőjében: sportpályát, öltözőt, templomot épít, a benne élők pedig saját pénzükből ligetet, sétaösvényt hoznak létre, hogy sok év múlva enyhülést hozzon a meleg ellen, gyümölcsöt adjon az utódoknak. Ilyen emberekre van szüksége az országnak- tette hozzá.

A lelkes, egységbe kovácsolódott közösség szombat délután harmincöt fát ültetett el a Csodaszarvas Tanösvény mentén. Hende Csaba nemcsak a fák beszerzésében segített, de maga is részt vett az elültetésükben. A munka végeztével Dr. Perger Gyula plébános megáldotta az erdőt.

Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, e kezdeményezés egyben jelképe is annak, hogy ha összefogunk, csak előrébb juthatunk- fogalmazott Horváth Ádám polgármester. Mint mondta, fát nem magunknak, hanem a gyerekeinknek, unokáinknak ültettünk.  Ezek a fák plusz kötelékeket jelentenek.

A nap folyamán a falu kis lakói vetélkedőn vehettek részt: túráztak az erdőben, felkeresték a látnivalókat, feladatlapot töltöttek, rajzoltak. A miniszter oklevéllel díjazta a játékban résztvevőket.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére