Budai Gyula: Ki és milyen célból fizet "tartásdíjat" Czeglédy Csabának?

• 2021. március 02., kedd •
Budai Gyula (Fidesz) a parlament mai ülésén elmondta, hogy kedden a Kecskeméti Törvényszék előtt folytatódik Czeglédy Csaba és társai ellen a hatmilliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőper. Azt kérdezte ezzel kapcsolatban az azonnali kérdések órájában: ki és milyen célból fizet "tartásdíjat" Czeglédy Csabának?
Budai Gyula: Ki és milyen célból fizet tartásdíjat Czeglédy Csabának?

Közölte, Gyurcsány Ferenc családi ügyvédje a Humán Operátor Zrt. vezetőjeként az általa működtetett bűnszervezeten keresztül diákokat és nyugdíjasokat károsított meg, mert nem fizette ki nekik a bérüket.

Szerinte az ügyvéd ma is a baloldali ellenzék dédelgetett kegyeltje, a DK-s vezetésű önkormányzatokkal több mint 150 millió forintos nagyságrendben kötött megbízási szerződéseket.

Kitért arra is, hogy a korábban Dobrev Klára által vezetett Altus Portfolió Kft. közel 300 millió forint kölcsönt nyújtott Czeglédy Csabának. Ebben az ügyben felmerült, hogy a cég az uniós támogatásból folyósította a kölcsönt - mondta, jelezve, az unió csaláselleni hivatalához fordult.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, rossz hírük van Gyurcsány Ferenc adócsaló ügyvédje részére, az új szabályozás szerint a mentelmi jog nem vonatkozik rá. Ezért ha az európai parlamenti választás mintájára a 2022-es választáson is elindulna Czeglédy Csaba, akkor ez nem fog sikerülni - mondta.


Forrás: origo.hu
Kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

közösség

további frisss

lap tetejére