Biztonságos lesz a Csaba úti aluljáró

BZ • 2012. augusztus 14., kedd •
Nem örültek a frisss.hu kérdéseinek, de a probléma felvetése úgy tűnik, nem volt hiába való: a GySEV-nél komolyan vették a Csaba úti aluljáróval kapcsolatban felmerült kerékpáros aggályokat. Az ív belátását segítő tükröket helyeznek el, az aszfaltot pedig kijavítják.
Biztonságos lesz a Csaba úti aluljáró

 

Bár a szigorú építési előírások szerint tervezték és azoknak megfelelően épült, mégis előfordulhat, hogy a szubjektív megítélés alapján balesetveszélyesnek tűnik egy-egy építmény. Így történt ez a Csaba úti felüljáróhoz épített kerékpáros-gyalogos aluljáróval is. Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy több tapasztalt bringás is úgy vélte, a kanyar beláthatatlan, ezért balesetveszélyes. Magunk is leellenőriztük, és nem tudtunk határozottan ellentmondani a kétkedőknek. A problémát jeleztük a beruházó, GySEV Zrt. felé, ahol komolyan vették a kifogásokat.

A társaság augusztus 3-án szemrevételezte a helyszínt a Nemzeti Közlekedési Hatásóság szakembereivel. Augusztus 8-án pedig egy domború tükör ideiglenes elhelyezésével próbálta ki a kivitelező, hogy az mennyire tudja javítani a beláthatóságot. A próbálkozás nem hozta a várt eredményt, ezért rövidesen egy hosszú síkfelületű tükröt is elhelyeznek az aluljárónál. Az biztos, hogy lévén gyalogosok és kerékpárosok közös használatú útjáról van szó legfeljebb 20 km/h a megengedett legnagyobb sebesség. Ha ezt betartja a használó, akkor tükrökkel vagy anélkül is biztonságosan meg tud állni veszély esetén.

Az úthibákkal kapcsolatban a GySEV-től megtudtuk, az egyeletlen felület kialakulását a hosszú kánikulai időszak rovására írhatjuk. Az aszfaltozáskor alkalmazott úgynevezett öntéses technológia ugyanis lassabban szilárdul véglegesre, így az érkezett hőhullám tönkretette azt. Ezt biztosan nem hagyják így, a műszaki átadás előtt még cserélik a felületet.

közösség

további frisss

lap tetejére