Bezárta az Aréna Savariát az Unihall

EB • 2012. április 16., hétfő •
Mától lezárta a sportegyesületek előtt az Aréna Savariát az üzemeltető Unihall Kft., az önkormányzat igyekszik mindent megtenni, hogy az alapszakasz első helyén álló Falco edzeni tudjon, de úgy tűnik, sakk-matt helyzet alakult ki a felek között. Érzelmektől sem mentes maratoni sajtótájékoztató, miközben a Dobó SE tagjai már azon gondolkodnak, betörik az ajtót.

Sajtótájékoztatót tartott ma mindkét fél

Nem fogjuk finanszírozni a szombathelyi sportéletet”

Az Unihall köti az ebet a karóhoz, vagyis a 2005-ös szerződéshez, miszerint a jelen gazdasági helyzetük nem engedi meg, hogy az abban foglaltaknál több órát biztosítsanak ugyanannyi pénzért. Mindez érthető is lenne, de aztán Lazáry Viktor alpolgármester felhívta a figyelmet, az önkormányzat az idén ugyanannyi órát kér, mint amennyi 2008 óta minden évben lenni szokott. Az Unihall ezt a bizonyos 4962 órát most mégis 40 millió forinttal többért adná.

Az önkormányzat ezt nem fogadta el, az Unihall pedig kijelentette, hogy ebben a formában nem tudják tovább üzemeltetni az Arénát, mától bezárták a kaput a szombathelyi sportolók előtt. Azt mondják, akinek van szerződése, az bemehet, de igazából egyetlen sportegyesülettel sem kötötték meg a támogatási szerződést.

Németh Zsolt, a Dobó Se vezetője felvetette annak a lehetőségét, hogy az egyesület kifizeti a ráeső bérleti díjat

A negyeddöntőkre készülő Falco hétfő délelőtt még tudott máshol helyet bérelni, de hogy mi lesz velük ez után, az még kérdéses. Információink szerint a Klubvezetés kérésére a bajnokesélyes Falcot ma különengedéllyel beengedték edzeni. Pálmay Tamás, a futsalosok vezetője és Gráczer György a Falco ügyvezetője is felvetették, hogy kifizetnék az adott órákra vonatkozó díjat, de erre azt a választ kapták, hogy először az önkormányzatnak kell fizetnie.

Pénteken Falco-Sopron. Mindenki érdeke, hogy arra újra  kinyisson az Aréna Savaria

Arra az újságírói felvetésre, hogy pénteken a Falco-Sopron negyeddöntőre nyitva lesz-e a stadion, azt a választ kaptuk, hogy az attól függ, mit reagál az önkormányzat. Mint később megtudtuk, az önkormányzat kérte, hogy július végéig az Unihall által megállapított magasabb díj ellenében engedjék be az egyesületeket, de erre április 10-e óta nem érkezett hivatalos válasz.

Akivel kezet fogtunk, azt nem választották meg”

Pintér-Péntek Tibor, az Unihall Kft. tulajdonosa hosszan ecsetelte, hogy milyen körülmények mellett nyerték el a pályázatot, hogy mennyire a szívükön viselik a szombathelyi sportéletet, hogy amikor megegyeztek, akkor még mások voltak többségben, és hogy mennyi sok-sok pluszt adtak az elmúlt években, de mára betelt a pohár és mostantól sokkal keményebbek lesznek. Míg Lazáry Viktor alpolgármester egy kötegnyi levélmásolattal érkezett a sajtótájékoztatóra, addig a Kft. részéről azt mondták, nem, vagy csak alig kommunikált velük valaki.

Csak úgy zárójelbe megjegyeznénk, Pintér Tibor azt is hangsúlyozta, egyetlen felekezetnek és pártnak sem a tagja, aztán pár perccel később elszólta magát hogy Győrben ő is képviselő. Egy bizonyos ProUrbe egyesület jegyzi a nevét.

Pintér-Péntek Tibor, az Unihall tulajdonosa

Mindenkinek jobb lenne, ha az Unihall menne”

Az önkormányzat március 30-ig megállapodott az egyesületetekkel a támogatásokról, ezt követően kellett volna az Unihallnak is megkötni a szerződést az egyesületekkel. Ez azonban a mai napig nem történt meg –vázolta fel a város álláspontját Lazáry Viktor alpolgármester.

Mikor kiderült, hogy a jelenlegi díjak másfélszeresét kérik, elkezdték vizsgálni annak a lehetőségét, hogy közös megegyezéssel felbontanák a szerződést. Egyébként is rengeteg panasz volt már arra vonatkozólag, hogy az Unihall nem végzi rendesen a munkáját- tette hozzá az alpolgármester.

Lazáry Viktor alpolgármester

Az Unihall tájékoztatóján elhangzott az is, hogy miután betekintést engedtek a város számára a számokba, az úgy látta, ennyiből nem lehet üzemeltetni a csarnokot. Lazáry Viktor azonban helyesbített, és kijelentette, a SZOVA és a Sportközpont is üzemeltetni tudja ugyanannyi pénzből a komplexumot, ők azt keresték, hol lehetne még spórolni. Lazáry Viktor beszélt arról is, hogy ha az önkormányzat lenne az Aréna üzemeltetője, még pályázni is tudnának. Nem profitálni akar a város az Arénából, nonprofit módon képzeli a működését- tette hozzá.

Azért azonban a végsőkig el fogunk menni, hogy biztosítva lássuk a sportolóink edzését, és felkészülését a versenyekre, ennek pedig az a feltétele, hogy be tudjanak menni az edzőtermekbe- zárt az alpolgármester.

közösség

további frisss

lap tetejére