Bejött a digitális technika- nőtt a Savaria Mozi látogatottsága

Frisss • 2013. január 22., kedd •
Többek között erről is beszámolt Mayer Rudolf a Frisss FM-nek. Röviden évet értékelünk, bővebben sorra vesszük az ígéretesnek tűnő programokat.

A hazai és a világ mozik történetében egyaránt nagy változás történt az elmúlt évben, hiszen megszűnt a 35 milliméteres kópiák forgalmazása. Szombathelyen szeptember 28-án adtuk át próbaüzemnek mind a két terem digitális projektorát- nyilatkozta Mayer Rudolf mozgókép szakági vezető a Frisss FM-nek. Hozzátette: az elmúlt negyedévben jelentősen nőtt a mozi látogatottsága, a három hónapban 13 604-en váltottak jegyet.  A legerősebb hónap a december volt, köszönhetően annak, hogy nagyon jó filmeket sikerült összeválogatni az év utolsó hónapjára. Végre megszűnt az a kaotikus állapot, hogy nem tudunk premieridőszakban vetíteni- fűzte hozzá.

Mayer Rudolf elmondta, jövőre szeretnék elérni az évi 50-60 ezres látogatószámot. Ennek érdekében alternatív programokat is igyekeznek bevinni a moziba, hisz az nemcsak vetítőhely. Koncerteknek és egyéb kulturális eseményeknek is helyet adnak majd, s kitüntetett figyelmet kapnak a magyar bemutatók.

Vetítéssorozat a Savaria Moziban

Az AGORA évadnyitó sajtótájékoztatójának apropóján már írtuk, hogy három vetítéssorozat is indul a Savaria moziban. Az Artmozi Egyesület szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával „SZŐTS ISTVÁN NYOMÁBAN” címmel négy filmet tűztek vászonra. 2013. január 29. 18.00-kor Szőts István: Ének a búzamezőkről című filmjét láthatja a nagyérdemű, ezt követően egy háború utáni kis faluba kalauzol bennünket  Makk Károly: Ház a sziklák alatt című filmje január 31-én. A sorozat a Széles család történetével folytatódik, melyben megelevenedik a múlt: a kiszolgáltatottság, megalázottság, kemény küzdelem a betevő falatért, nélkülözéssel, csapásokkal teli házasság.  Február 5-án Kósa Ferenc: Tízezer napja a Savaria Moziban. Végül Ranódy László: Árvácskája, Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozása zárja a vetítéssorozatot.   

Emberek és Istenek a szlogenje az AGORA–Savaria Filmszínház és a Szombathelyi Egyházmegye közös rendezvénysorozatának. Ebben a csokorban március 6-án a sorozat címével azonos francia filmdrámát mutatják be, majd 13-án egy spanyol dokumentumfilm, Az utolsó hegycsúcs kerül vászonra. A film olyan kérdésekre keresi a választ, hogy Mi a boldogság? Lehet-e boldog, aki szenved? Van-e teljes élet? Mi a halál? Március 20-án a 2005 tavaszán elhunyt, majd hat évvel később boldoggá avatott II. János Pál életútját nézhetik meg egy lengyel dokumentumfilm nyomán.

Bizonyára nagy sikert arat majd az a különleges koncertfilm-válogatás, melyben a  rockzene történetének kiemelkedő zenekarai térnek vissza egy este erejéig. Többek között olyan digitálisan felújított HD koncertfelvételek láthatóak, mint a Jimi Hendrix Experience, a The Doors és a Rolling Stones, valamint Martin Scorsese George Harrisonról szóló dokumentumfilmje.

A Rock Klasszikusok vetítéssorozat keretében Jim Morrison és legendás zenekara, a The Doors egyetlen teljes hosszában rögzített koncertje, az 1968-as Live at the Hollywood Bowl digitálisan felújított HD változata kerül először vetítésre február 13. 18.00-kor. A billentyűs Ray Manzarek szerint a gondos utómunkának köszönhetően a végeredmény kivételes zenei élményt ad: „Olyannak hallod, mintha valóban a Bowl színpadán lennél, együtt a zenekar tagjaival.” A Doors menedzsere, egyben a film producere szerint: „A Doors koncertjei sámánisztikus utazások voltak a rock and roll pszichedelikus színpadán. A zene, költészet és dráma zabolátlan zenei virtuozitással örvénylett bennük. A Doors kifejezőerejének csúcsán, a világ egyik legjobb előadóhelyén rögzített, később újrakevert és digitalizált anyag cseppet sem poros, sőt! Századszorra hallgatva még mindig magával ragad!” A zenekar a klasszikus dalok – Light my fire, The end – mellett olyan ritkán hallott számokkal villanyozta fel a közönséget, mint pl. a Hello I Love You, The WASP , vagy a Spanish Caravan.

2013. március 19. 18.00-kor Jimi Hendrix Live in Woodstock 1969 koncertközvetítés. A világ legjobb gitárosának tartott, Jim Morrisonhoz hasonlóan mindössze 27-évesen elhunyt Jimi Hendrix azon a bizonyos augusztusi reggelen, a Woodstock Fesztivál zárókoncertjén olyan ismert dalokat játszott el, mint a Voodoo Child, a Hey Joe, a Purple Haze vagy a Foxy Lady, és előadta az amerikai himnusz, a Star Spangled Banner döbbenetes, igazán „hendrixes” változatát is. Az egykori koncert teljes egészében, eredeti formájában kerül a mozi közönsége elé, digitálisan felújított HD képpel és térhatású surround hanggal.

2013. április 10. 18.00-kor „Some Girls” – The Rolling Stones LIVE in Texas 1978 koncertközvetítés. A Rolling Stones Some Girls című 1978-as texasi koncertjének felvételét a rajongók máig az egyik legjobbnak tartanak az együttes történetében. A zenekar karrierjének csúcspontját jelentette a ’78-as turné, melynek jelszava „Vissza a gyökerekhez” volt, ennek jegyében kimondottan a zene került előtérbe, míg a színpadi látványelemek visszaszorultak. Ezzel az egy koncerttel ízelítőt kaphatunk, milyen is volt az egész turné: a Rolling Stones teljesítménye eredeti, előadásmódja nyers és energikus volt, a közönség pedig tombolt. Többnyire az akkor megjelent Some Girls album nótái hangzanak el, megfűszerezve korábbi albumjaikon megjelent klasszikusokkal, mint a Honky Tonk Woman, Tumbling Dice, Brown Sugar, Jumpin Jack Flash, Miss You és a Beast of Burden

2013. április 24. 18.00-kor George Harrison: Living in the Material World.George Harrison minden idők leghíresebb és legnépszerűbb együttese, a Beatles tagjaként robbant be a köztudatba. Mindenhol járt és mindenkivel találkozott, aki számított. Olyan hírnevet és vagyont szerzett magának, amiről a legtöbben csak álmodnak. Huszonkét éves korában ráébredt, hogy az anyagi siker nem elégíti ki, valami hiányzott. Ravi Shankarral ápolt barátsága által és indiai utazásai során elmerült az indiai zenében és filozófiában. A meditáció és a spiritualitás vált élete mozgatórugójává. Ritka és soha nem látott felvételeket felhasználva gyerekkoráról, a Beatlesben töltött évekről, szólókarrierjének fény- és mélypontjait érintve, magánéletének örömteli és fájdalmas pillanatait is megmutatva az Oscar-díjas Martin Scorsese filmje végigköveti George Harrison életének ívét 1943-tól 2001-ig.

közösség

további frisss

lap tetejére