Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését

• 2021. március 02., kedd •
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését

Jenei Zoltán azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Az arány akár még 96 százalékig is felmehet – vélekedett. Az országos kórház-főigazgató azt hangoztatta: ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.    

Azt mondta, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog.    

Nyilatkozni vasárnapig kellett, az új törvény szerinti foglalkoztatás hétfőn kezdődött – közölte Jenei Zoltán. Kiemelte, hogy a tárgyalásokon sok kérdés, aggály fogalmazódott meg. Ezeket folyamatosan gyűjtik, egyeztetve a kórházi vezetőkkel. Nyitottak gondolkodni arról, hogy a következő időszakban miként tudnak még többet tenni a minőség javításáért. Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.    

„Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás”

– jelentette ki Jenei Zoltán. Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.


Forrás: mandiner.hu / MTI
Fotó: MTI/Komka Péter

közösség

további frisss

lap tetejére