Egy munkacsoport egyenként áttekinti a Magyarországon létező 2200 ügytípust és javaslatot tesz az intézni szükséges ügyek számának csökkentésére – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Vannak olyan bejelentési kötelezettségek is, amelyek esetében a beérkező információkkal sem ellenőrzési, sem statisztikai szempontból nem kezd semmit az állam – fogalmazott Tuzson Bence. Aki egyúttal emlékeztetett, korábban már áttekintették az eljárási kérdéseket, aminek az eredményeit a közigazgatásra vonatkozó új törvényi szabályozásba foglalták.
Átnézik: aminek nincs értelme, azt nem is kell elintéznünk ezután
További híreink
Közfinanszírozott magánegészségügyi ellátást vezetne be a kormány Magyarországon
Új fogalmat vezetett be a kormány egy törvénymódosítás tervezetében: a „hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató” megnevezés használatával úgy tűnik,
Ma van Assisi Szent Ferenc, a valaha volt egyik legnagyobb szent emléknapja
A katolikus egyház egyik legnépszerűbb szentjét II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával foglalkozók védőszentjévé nyilvánította.
Új kétszázasunk lesz, mutatjuk, milyen lesz az új érme
Egymillió új kétszázas érme kerül forgalomba.
Újra vadászható lehet a farkas az EU országaiban – és ennek komoly oka van
A szakemberek ugyanakkor úgy vélekednek, hogy a farkasnak, ahogy a többi ragadozónak is, megvan a maga haszna, a speciális szerepe a természetben.
Magyarország után a németek sem szavazzák meg a kínai elektromos autókra kivetendő vámot
Magyarország után az autó-nagyhatalom Németország sem támogatná a Kínában gyártott elektromos autókra kivetendő vámot. Az Európai Bizottság javaslata azonban csak akkor léphet életbe, ha 15 uniós tagállam, ...
Ma van az állatok világnapja
Az elmúlt években számos olyan intézkedés történt, amelynek köszönhetően az állatvédelem ügye nagyobb figyelmet kapott.
Üzemanyag: most hirdették ki – szombattól felmegy a benzin és a dízel ára
Ez a következménye az izraeli háború eldurvulásának. Az üzemanyag árazása masszívan összefügg az olaj jegyzésével, amely szinte pillanatok alatt lőtt ki.
A hospice ellátás világnapján az elveszített betegekre emlékeznek
Csendesen, faültetéssel emlékeznek az elveszített betegekre a szombathelyi hospice szakemberek október 8-án, a hospice és palliatív ellátás világnapján a Jáki úti temetőben. Erről beszélt dr. Schaffer ...
Jelentős változás előtt áll a MÁV: 2000 kilométer pálya újul meg
Kiderült, hogy ezen program magyar forrásból és az Európai Beruházási Banktól várt hitelből valósulna meg.
Emmanuel Macron szerint két-három éven belül megszűnhet az Európai Unió
Emmanuel Macron francia elnök pesszimista megjegyzéseket tett az Európai Unió gazdasági jövőjéről a berlini Globális Párbeszéd konferencia egyik panelbeszélgetésén. Az államfő szerint az Amerikai Egyesült ...
Olyan népszerű az élménypedagógiai módszer, hogy rögtön telt házas az erről szóló konferencia
Negyedik alkalommal szerveznek élménypedagógiai konferenciát Szombathelyen október 5-én a Kámoni Arborétum látogatóközpontjában. A regisztráció ugyan már betelt, de várólistára még fel lehet iratkozni, ...
Gencsapáti Szüret 2024: „Adjunk munkát a zenésznek és a csapláros lánynak…”
Szüreti felvonulást és mulatságot rendeznek 2024. október 5-én, szombaton Gencsapátiban.