Átadták a Csaba úti felüljárót és valahol lesz reptér is

bz • 2012. október 18., csütörtök •
Váratlan bejelentés adott különös hírértéket az egyébként sem szokványos átadó ünnepségnek. A Csaba utcában újonnan épült felüljáróra érkezett embersereg jelenlétében ünnepélyesen felavatták a műtárgyat. A nagyberuházás dicséretét Hende Csaba tovább fűszerezte egy váratlan bejelentéssel: lesz cargo reptér a térségben. A felüljáró átadásról jelentjük.


Balról jobbra: Harangozó Bertalan, Dr. Puskás Tivadar, Hende Csaba, Völner Pál, Németh Miklós, Dávid Ilona, Kövesdi Szilárd

Csütörtök 11 óra, a 15 fokos hűvösben öltönyös urak és kosztümös hölgyek nagy számban gyűltek össze a Csaba úti felüljáró belváros felőli felhajtóján. A főként a helyi közélet szereplőiből álló népes társaság mind a megaprojekt szerencsés lezárást jött ünnepelni. Tehették ezt, hiszen az építkezés valóban jó ütemben, a tervezettnél 102 nappal korábban véget ért. A több százmillió forintból felhúzott kereszteződés végre könnyen és biztonságosan átjárhatóvá teszi a vágányokat.

Beszélgetve a megjelentekkel, rájövök, hogy szinte mindegyiküknek van egy sztorija arról, hogyan várakozott akár 15-20 percet is a vasúti átkelőnél a zöldre, és emiatt hogyan késett el, a sínek túloldalán tartott sajtótájékoztatóról vagy egyéb találkozóról. Tényleg bosszantó idők voltak. Aki tehette kerülte ezt a csomópontot. A 2011-ben elkezdett építkezésnek valóban nagyon sokan örültek, és a megoldáshoz csak egy kis bosszankodást kellett elviselni a terelő utakon kanyarogva.


MÁV szerelvény a felavatott Csaba úti felüljáró alatt.

A kis bosszúság persze a másik irányból irdatlan beruházást jelent: a GySEV égisze alatt megvalósított projektben más helyszíneken is voltak munkák. Összesen 2 és fél milliárd forintból például Sopronban hasonló közlekedési problémákat oldottak meg, csak ott a sínek alatt vezetik át az autókat. Itt Szombathelyen 150 méteres felüljárót építettek, amelyhez 500 tonna vasat és 3200 tonna betont használtak fel. A munka során 32 000 köbméter földet mozgattak meg. A sínek alatt pedig megépült az az 52 méteres alagút, amelyen a gyalogosok és a kerékpárosok kelhetnek át a túloldalra.

Beszédek és reptér

Városrészeket köt össze ez a híd, még akkor is, ha ez felüljáró – kezdte mondandóját Dr. Puskás Tivadar. Szombathely polgármestere külön köszönetét fejezte ki az előző városvezetésnek, amely elkezdte ezt az óriási munkát. Folytatva a hasonlatot: a Csaba úti műtárgy, híd e két városvezetés között is – tette hozzá a város első embere, aki biztos abban, hogy "a felüljáróval szebb lesz az élet." Köves Szilárd a GySEV vezérigazgatója előbb röviden áttekintette a társaság legutóbbi fejlesztéseit. A jövővel kapcsolatban elmondta: 2013 végétől új motorvonatok járnak majd bizonyos vonalakon, és villamosítják a pályát például Porpác-Csorna és a Szombathely-Zalaszentiván irányban is.


Hende Csaba bejelenti, hogy hamarosan bejelentést tesz a reptérről.

A közlekedés kiemelt szerepet tölt be éltünkben – jelentette ki Hende Csaba. A honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő beszéde azonban rövidesen váratlan fordulatot vett: fontosak a közutak, a vasút – sorolta, és fontos a légi közlekedés is. Az első pillanatban öngólnak tűnt e szófordulat, hiszen éppen csak kezdtünk belenyugodni abba, hogy nem épül reptér Vát és Porpác közé. Hende azonban nem állt meg. Határozottan kijelentette "lesz cargo reptér a térségben". A mondatra mindenki felkapta a fejét, egyelőre azonban nem tudtunk meg többet. Az LUK fejlesztéseinek avatóján bővebb bejelentés várható az ügyben – ígérte meg a Szombathely országgyűlési képviselője.

A beszédek végeztével ökomenikus áldásban részesült a felüljáró, majd ünnepélyes szalagátvágás következett. Az avató végül áthajtással ért véget. Az esemény díszvendégei autóikkal áthajtottak a sínek felett. Azóta pedig bárki számára szabadon használható a felüljáró.

Érdekes lesz, hogy mennyi gyorshajtási bírságot szed majd be itt a rendőrség. A 30-as tábla minkét irányból kint van, így jó befektetésnek tűnik ide állítani a traffipaxot. Az ünnepséget követő fogadáson rendőrökkel is beszélgettem, akik nem titkolták, hogy egy-két nap múlva kipróbálják majd az új helyszínt.

közösség

további frisss

lap tetejére