Aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés mellett

EB • 2013. március 22., péntek •
Péntek délután aláírásgyűjtésbe kezdett a FIDESZ-KDNP Szombathelyen is a rezsicsökkentés mellett. A cél az energiaszolgáltatók jobb belátásra bírása.

2002 és 2010 között a gáz ára háromszorosára, a villanyé pedig kétszeresére nőtt. A kormány úgy határozott, hogy tíz százalékkal csökkenti a villany és a gáz árát, félévtől pedig ezt teszi a víz és a szemétszállítás árával is.

Az energiaszolgáltatók nem magyar vállalatok, tehát a profit sem marad Magyarországon- hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar polgármester a Fő téren felállított aláírásgyűjtő stand mellett. Hozzátette: mindenkit meglepett, mikor a Magyar Bíróság a szolgáltató cégeknek adott igazat, az aláírásgyűjtéssel a nép szavát kívánják hallatni. A rezsicsökkentés pártpolitikától független, hiszen mindenkinek megkönnyíti a megélhetését- fogalmazott Puskás Tivadar.

Lazáry Viktor alpolgármester elmondta, az aláírásgyűjtés várhatóan tíz héten keresztül tart majd, és a Fő téren, a lakótelepeken, szombatonként a piacon, valamint hétköznaponként délután kettő és este hat között a Szent Márton utca 10. szám alatti Fidesz irodában lehet aláírni a gyűjtő íveket.

közösség

további frisss

lap tetejére