A közgyűlés mégis elfogadta, hogy az OMSZ-nál nincs jobb választás az ügyelet működtetésére

VN, MTI • 2019. június 19., szerda •
Úgy tűnik mégis az Országos Mentőszolgálat végzi továbbra is a háziorvosi ügyelet ellátását Szombathelyen - tudósított a keddi közgyűlésről a Vas Népe.
A közgyűlés mégis elfogadta, hogy az OMSZ-nál nincs jobb választás az ügyelet működtetésére

Mint ismert, június 11-én az OMSZ a 2003-ban Szombathellyel kötött szerződés felmondásáról tájékoztatta levélben a polgármestert. Az ügy fontosságára való tekintettel a keddi közgyűlésen a téma az első napirendi pont volt. Az előzmény az volt, hogy az OMSZ a korábbi 67 millió forint finanszírozás mellé 32 millió forint plusztámogatást kért az idei évre, amit a közgyűlés új többsége nem támogatott. Molnár Miklós alpolgármester a keddi ülésen azt mondta, átnézve a mentőszolgálat 46 oldalas válaszát, látszik, hogy megalapozottak a kérések. Azt a határozati javaslatot tette, hogy vonják vissza a feladatellátás felmondását. Dr. Puskás Tivadar polgármester örömmel fogadta, hogy a korábban nemmel szavazók belátták, hogy ez lesz a jó döntés, és a kért forrás mellé, további 2,5 millió forintot is ad az önkormányzat a munkabérek rendezésére.

közösség

további frisss

lap tetejére