A hajléktalanok kezét sem engedi el Szombathely

EB • 2013. január 29., kedd •
Néhány hete megmutattuk, miként működik a szociális étkeztetés Szombathelyen, ezúttal a hajléktalan helyzethez kerültünk közelebb esti körutunkon.

Bori néni lefekvéshez készülődik, mikor megérkezünk parkerdei kunyhójához. Bent a kályha meleget tart, a férfi, akinek a fiának a kertjében töltik mindennapjaikat, már az igazak álmát alussza. Ez idő alatt János az egyik Paragvári utcai kocsmában tölti el az időt. Tízig nyitva vannak, ráér utána pihenőhely után nézni. Sem Borikának, sem Jánosnak nincs állandó lakcíme, és nem veszik igénybe az éjjeli menedékhelyet sem. Az kötöttségekkel jár, szeretnek ők a maguk ura lenni- magyarázza Bujtás Edit, a Savaria Rehab- Team ügyvezetője. Az utcai szolgálatot teljesítő munkatársaknak az is rengeteg munkába tellett, hogy mára szóba állnak velük és elfogadnak némi segítséget: lázcsillapítót, új alsóneműt, gyümölcsöt- éppen amire szükség van.

Szombathely szociális ellátása példaértékű, az utcai ellátás mellett olyan intézményi keretek között foglalkoznak a hajléktalanokkal, hogy akár a munka világába is visszakerülhetnek- hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar polgármester túránk elején. A nappali melegedő 40 főnek, az éjjeli menedékhely 45 főnek, az átmeneti szállás 78 főnek, és a hajléktalan otthon további 26 embernek jelenthet megoldást.

Szakály Gábor koordinációs tanácsnok kiemelte, néhányan mégsem fogadják el a segítséget, nem veszik igénybe a Savaria Rehab-Team szolgáltatásait. Rájuk, tél idején a nagy mínuszokban különös figyelmet fordítanak az ellátó dolgozói.  

Szombathelyen tízen-tizenöten vannak, akik életvitelszerűen az utcán élnek. Ez országos szinten is hatalmas eredmény, volt, hogy több mint negyvenen voltak. A szociális munkások névről ismerik mindnyájukat, ha megjelennek, barátként üdvözlik őket.

Olyan nagy család ők, melynek hagyományait, szokásait mi aligha ismerhetjük. Ami számunkra a nyomor, az számukra a szabadság. János szerint a keddi éjszaka már nem lesz túl hideg, inkább az utcát választja, mint a melegedőt.Miközben otthon húzom le átfagyott csizmámat és váltok meleg papucsra, megfogom a radiátort. Langyos, s feljebb nyomom a fűtést.

közösség

további frisss

lap tetejére