A családról kérdeznek minket októberben

MTI, Tőzsdefórum • 2018. szeptember 25., kedd •
Kiderült az is, hogy 11 ezer férfi volt GYED-en idén.
A családról kérdeznek minket októberben

A következő nemzeti konzultációban a család és a demográfiai helyzet kerül előtérbe – mondta Beneda Attila, az Emmi helyettes államtitkára. Az októberi nemzeti konzultáció két legfontosabb témaköre a családok és a demográfia lesz – közölte a családpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Beneda Attila azt mondta, a kormány a társadalom alapkövének a családokat tekinti, ezért szeretne minden olyan támogatást megadni, amely előrébb hozza a gyermekvállalást. Az 1980-as évek elején az első gyermek születésekor az édesanyák átlagosan 21-22 évesek voltak, ma már harmincévesen szülnek először – ismertette. Kitért arra: megteremtették annak lehetőségét, hogy az édesapa is gyesre, gyedre mehessen. Tavaly a 140 ezer gyedből 11 ezret férfiak vettek igénybe. Gyermekük születése után továbbá az édesapák 5 nap szabadságot kapnak.

közösség

további frisss

lap tetejére